20 dkg csuszatészta
25 dkg tehéntúró
3 dl tejföl
8 dkg húsos füstölt szalonna
1 teáskanál étolaj
ízlés szerint só
25 dkg tészta
A tésztát a szokásos módon, forrásban lévő sós, 1 teáskanál olajjal kevert vízbe tesszük és megfőzzük. Meleg vízzel leöblítjük, és lecsöpögtetjük. 1 dl tejfölre szedjük. Jól összekeverve, melegen tartjuk.
Közben egy nagy serpenyőbe beletesszük a finomra vágott füstölt szalonnát, és folytonos keverés közben a zsírját kiolvasztjuk. Ha a pörc mér ropogós, és minden zsír kisült belőle, szűrőkanállal kiszedjük és félretesszük.
A visszamaradt szalonnazsírra öntjük a meleg tejfölös tésztát, és erős lángon egy-két percig kevergetve kissé lepirítjuk.
Ezután rámorzsoljuk a túrót és a megmaradt tejföllel lelocsolva, a tetejére szórjuk a félretett szalonnapörcöt.
Az előmelegített forró sütőbe toljuk. 8-10 percig pírítjuk.
A cérnametéltet enyhén sós vízbe puhára főzni, majd leszűrni és forrón összekeverni az olvasztott vajjal. Ezután teljesen kihűteni. A túrót egy tálba tenni, majd villával ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemellet bevagdossuk, sózzuk és borsozzuk. Egy serpenyőben, kevés olajon kb. 4-5 percig pirítjuk mindkét oldalát, majd félrerakjuk. Fokhagymát apróra vágjuk, a koktélparadic...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Alaposan mosd le, és darabold apróra a friss tavaszi medvehagymát. Egy nagyobb edényben forralj vizet a tésztának. A főzővizet sózd meg, és öntsd bele az olajat is. A spagettit az...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű