• 3-4 szem krumpli
• liszt
• 1 db tojás
• só
• darált mák
• porcukor
• vaníliás cukor
• reszelt narancshéj
A krumplit megpucoljuk, apróra felkockázzuk, majd enyhén sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, krumplinyomón átnyomjuk, majd kihűtjük. (A kihűlt krumpli kevesebb lisztet vesz fel, és könnyebb vele dolgozni.)
Amikor már kihűlt a krumpli, megszórjuk kb. ugyanannyi liszttel, egy kevés sóval, és hozzáadjuk a villával kicsit felvert tojást. Ezután elkezdjük összegyúrni, ha szükséges, apránként még lisztet adunk hozzá. Egy jól nyújtható tésztát kell kapnunk, amely már nem ragad a kezünkhöz.
Lisztezett felületen kb. 1 cm vastagságúra kinyújtjuk a tésztát, majd kb. 2 cm-es csíkokra felvágjuk. Ezután a csíkokat szintén kisebb darabokra felvágjuk. Végül a tenyerünkkel összesodorjuk, hogy nudli formája legyen.
Egy edényben vizet forralunk, majd a forrásban lévő vízbe beletesszük a nudlikat. Megvárjuk, míg feljönnek a víz tetejére, majd pár perc alatt készre főzzük. Ezután leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, és jól lecsepegtetjük.
Mérjük ki egy edénybe (a liszt kivételével) a hozzávalókat, kézi habverővel jól keverjük el, majd adjuk hozzá a lisztet és gyúrjuk össze. Pihentessük 10 percig. Addig béleljü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
gyurom,kelesztem majd forró olajba sütőm
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
bedagasztani, 6 felé osztani mindegyiket kisodorni, megkenni :20 dkg cukor 1 vaj 3 kanál kakao( összekerni) ezzel megkenni felsodorni 3 darabbol fonni, sütöpapirra tenni megkenni s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű