4 szelet sertéstarja
4 szelet szalonna (füstölt)
4 evőkanál olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
1 bő evőkanál mustár
1 evőkanál fűszerpaprika
8 csipet fehérbors (őrölt)
1 teáskanál só
Fokhagymanyomón átpréseljük a fokhagyma gerezdeket, majd hozzáadjuk a sót, a pirospaprikát, a mustárt és az olajat, majd alaposan összekeverjük.
A hús szeletek mindkét oldalát bekenjük a fűszer keverékkel, majd egymásra helyezzük őket egy tálban. Lefóliázva a hűtőbe tesszük minimum 1 órára. Én egy éjszakát hagytam pácolódni, csak jót tett neki. :)
A füstölt szalonnát felszeleteljük, majd széltében a háromnegyedéig bevagdossuk. Forró serpenyőben megsütjük, majd félre tesszük.
A szalonnából kisült zsíron megsütjük a húst. Előtte a serpenyőt hűtsük le egy kicsit. Egy pár percre vegyük lejjebb alatta a lángot, hogy a tarját közepes hőfokon tudjuk sütni. Oldalanként maximum 4-5 percig sütjük a húst, majd kivesszük a serpenyőből.
Tálaláskor a húsokra helyezzük a sült szalonna szeleteket, majd sült burgonyával, és savanyúsággal tálaljuk a cigánypecsenyét.
A csülköt jól megmossuk és lekaparjuk. A sót összekeverjük 1-2 evőkanál étolajjal és a borssal, és ezzel a keverékkel jól bedörzsöljük a csülköt minden oldalról. Ezután egy tepsib...
Elkészítési idő: 120 perc Nehézség: Közepes
Két evőkanál olajat hevítünk. Megfuttatjuk rajta az apróra vágott hagymát. Beletesszük a darált húst, és állandóan kevergetve megpirítjuk. Amikor a húsdarabok itt-ott barnulni kezd...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A húst daráljuk le és keverjük össze a fűszerekkel. Tegyük a hűtőbe legalább egy órára. Egész kislukú tárcsával daráljuk le még egyszer, már a szalonnát is hozzá darálva. Adjuk hoz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű