250 g babapiskóta,
10 g zselatin,
170 g vaj,
170 g cukor,
300 g tejföl,
300 g joghurt,
300 ml tejszín,
500 g meggy (fagyasztott vagy friss).
Hozzávalók a sziruphoz:
200 ml tej,
2-3 evőkanál cukor.
Hozzávalók a díszítéshez:
1 evőkanál cukor,
10-15 db meggy,
50-100 g tejcsokoládé.
2 -3 kanál cukrot tegyünk egy edénybe és lassú tűzön kezdjük felolvasztani, amikor kissé barnává válik engedjük fel, hideg tejjel. Folyamatosan kavargassuk, amíg a cukor el nem olvad. Készítsünk elő egy kapcsos torta formát, helyezzük bele a piskótákat, locsoljuk meg, a karamellás tejjel.
Oldjuk fel a zselatin egy kevés vízbe és hagyjuk állni 10 percet. Verjük fel a tejszínt és tegyük be a hűtőszekrénybe. Kavarjuk ki a vajat a cukorral (használhatunk porcukrot). Akkor lesz jó amikor krémes! Tegyük hozzá a joghurtot és a tejfölt. A zselatint kavarjuk a vajas krémhez. Amikor ezzel készen vagyunk, finoman keverjük bele a habbá vert tejszínt és a meggyet. El is készült a krém.
A krémnek a felét rátesszük a már lerakott piskótára, utána még egy sor piskóta következik, a tetejére pedig, ismét krém.
Az elkészült tortát, hűtőszekrénybe tesszük és hagyjuk állni legalább 6 órát. Amikor a krém elég kemény, kapcsold le a tortaforma oldalát.
Jöhet a dekorálás! A csokoládé felét olvaszd fel és mikor langyos csorgasd a torta tetejére. A megmaradt csokoládét reszeld le és hintsd rá. A meggyet mártsd bele kristálycukorba és tedd a tetejére. Forrás: bidista
Tojással habja a sütőben süljön ki.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A margarint a liszttel elmorzsolom, majd az összes hozzávalóval összegyúrom. A tésztát, kb fél órára hűtőbe teszem. Ez idő alatt elkészítem a többi hozzávalót. Az almákat alaposan...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojássárgáját a porcukorral (kb. 1 órát ) habosra keverjük. Azután belekeverjük a kakaót, a megreszelt almát és a darált diót. A keményre felvert tojáshabot a sütőporral elkevert...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű