50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál baracklekvár
1 evőkanál rum
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
kb. 3 dl tej
a krémhez:
3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
a tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj
Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.
A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtok belőle.
Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.
Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.
◾️A tejhez hozzáadjuk az édesítőt és margarint majd felolvasztjuk őket benne. ◾️Ekkor hozzáadjuk a búzadarát és pár percet főzzük (2-3 perc). ◾️Mehet bele a kókuszreszelék is. ◾...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Eloszor megfoztem a habot A tojasok feherjet felverertem kemeny habbnak Egy edenyben vizet forraltam, es amikor fott akkor kanallal beleszaggattam a habot, foztem 1-2 percet, uta...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Közepes
A darált kekszet összekeverjük a porcukorral, kakaóporral, majd hozzáadjuk a vajat, tejet és rumaromát. Összegyúrjuk. Egy kisebb tepsibe (20 x 26 cm) fóliát teszünk, majd belenyom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű