Családireceptkönyv.hu

Keksz csokilappal és sós karamellával (Limara)


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


250 g finomliszt
50 g kukoricaliszt
csipet só
200 g hideg vaj kockára vágva
100 g porcukor
1-2 ek. hideg tejszín

Elkészítés:


Az összes hozzávalót késes robotgépbe mértem és 1-2 perc alatt összeállítottam a tésztát. Fóliába csomagoltam és legalább egy órára hűtőbe tettem, de akár 2-3 napig is pihenhet ott.
Míg a tészta hűlt elkezdtem a csokilapokat gyártani. Kb. 50 g apróra tört étcsokoládét vízgőz fölött felolvasztottam, simára kevertem, majd hozzáadtam még 10-15 g apróra tört étcsokoládét. addig kevergettem míg szépen felolvadt. A szilikon formát egy tálcára (vagy más sima felületre) tettem, a mélyedéseibe kanalaztam a csokiból, majd pár centi magasságból párszor a tálcára ejtettem, így a csoki felülete szépen kisimult. Hűtőbe tettem míg megdermedt.
Óvatosan kipattintottam a formából, és elkészítettem a következő hat lapot.

A sós karamellához 10 dkg cukrot egy evőkanál vízzel egy kisebb lábasban tűzre tettem. Addig melegítettem, míg szép borostyánszínű lett, akkor egy nagy evőkanál vajat is beledobtam, habverővel simára kevertem, majd kb. egy deci tejszínnel felöntöttem. Addig kevergettem, míg kissé besűrűsödött. Egy jó nagy csipet, vagy inkább kettő fleur de sel-t szórtam bele és hagytam kihűlni.
A pihentetett linzertésztát kb. 2-3 mm vastagra nyújtottam, a kiszúróval kiszaggattam és sütőpapíros tepsin, 180 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt kisütöttem. A kekszeket kihűtöttem.
Már csak az összeállítás maradt hátra. A kekszekre a csokilapokat a sós karamellel ragasztottam rá.

Keksz csokilappal és sós karamellával (Limara)

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Egyszerű túróslepény
Egyszerű túróslepény

A sütőt 180 fokra melegítjük. A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében kikeverjük. A masszát a kivajazott, magas falú formába öntjük, a tepsit párszor a konyhapulthoz ütögetjük, ho...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Diós kosárkák
Diós kosárkák

A vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk. Amíg a tölteléket készítjük, mehet a hűtőbe pihenni. A tojásfehérjéből kemény habot verünk a porcukorra...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Nutellás krémsajt torta(sütés nélkül)
Nutellás krémsajt torta(sütés nélkül)

A kekszet a zacskóba apró darabokra töröm. Az így felaprított kekszet összedolgozom egy evőkanál nutellával és a szobahőmérsékletű vajjal. Egy krémlapát segítségével a mascarpone...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk