Hozzávalók kb. 20 x 20-as tepsihez:
500 g zsíros túró, 200 ml 20%-os tejföl, 1 citrom héja és leve, 2 evőkanál búzadara, 100 g cérnametélt, 1 dl habtejszín, 2 csomag vaníliáscukor, 2 evőkanál kristálycukor, 50 g áztatott mazsola, 4 tojássárgája, 50 g vaj (nem margarin!), 1 csomag rétestészta, 2 evőkanál olvasztott sertészsír.
A mazsolát beáztatjuk, a cérnametéltet kifőzzük. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzákeverjük a túrót, tejfölt, tejszínt, búzadarát és az olvasztott, de nem forró vajat. Mikor a cérnametélt kihűlt, hozzákeverjük a krémhez, belereszeljük a citrom héját, hozzáöntjük a citrom levét, a lecsepegtetett mazsolát és félretesszük.
Közben a tepsit kibéleljük sütőpapírral és elkezdjük rétegezni a réteslapokat. Négy lap kerül az aljára és négy a tetejére. Minden lapot megkenünk olvasztott zsírral, így rétegezzük egymásra. Mikor elkészültünk az alsó négy lappal, ráöntjük az addig félretett masszát, majd a felső négy réteslap sor következik. A tetejét megkenjük maradék zsírral vagy vajjal és megszórjuk kristálycukorral. Előmelegített sütőben kb. 40 percig, 180 fokon sütjük.
Baracklekvárral, kompóttal, esetleg vaníliasodóval még langyosan tálaljuk.
Régi, hagyományos édesség, a kolozsvári Darvasné Marika receptje alapján!
A kekszekből 8 darabot törjünk porrá, majd keverjük el az olvasztott vajjal, és öntsük bele a masszát egy kapcsos tortaformába. A hideg tejszínt tegyük egy tálba és kézi mixerre...
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Könnyű
A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd visszahűtjük. A lisztet, kakaót, sütőport és a csipet sót összekeverjük. A vajat a cukrokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk az egész to...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tejet a pudinggal felfőzöm + a 20 ek cukor. Ha kihűlt a tejfölt hozzákeverjük habverővel. A tepsi aljára tesszük a sütit, erre a pudingos krémet és a lecsurgatott gyümölcsöt. Als...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes