Családireceptkönyv.hu

Lúdláb


Írta:

Adag: 8 adag
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


• 4 tojás
• 15 dkg cukor
• 12 dkg liszt
• 3 dkg kakaópor
• 2 kávéskanál sütőpor
• 4 evőkanál olaj
• 4 evőkanál víz

a párizsi krémhez:
• 2,5 dl tejszín
• 20 dkg cukor
• 30 dkg vaj
• 10 dkg kakaópor
• 1,5 dl a rumos meggy levéből (vagy 1 dl rum + 1/2 dl meggybefőttlé)

a töltelékhez:
• 1 nagy üveg rumos meggy a levétől leszűrve

a mázhoz:
• 20-25 dkg étcsokoládé
• 2-3 evőkanál olaj

a díszítéshez:
• meggybefőtt

Elkészítés:


Először a krémet készítem el, mert ennek hűlnie kell. A tejszínt a cukorral felforralom és 5 percig kis lángon főzöm, majd hozzáadom a vajat és további 5 percig forralom. Az utolsó 2 percre beleöntöm a rumos meggy levét is, és kevergetem forrás közben.
A tűzről levéve beleszitálom a kakaóport és simára keverem vele. Ha kihűlt, hűtőbe teszem egy órára.
Ezalatt elkészítem a tésztát. A sütőt bekapcsolom 180 fokra. Az egész tojásokat habosra keverem a cukorral, ez robotgéppel is legalább 10 perc, ezután a tál szélén belecsurgatom a vizet és az olajat. A lisztet, a kakaóport és a sütőport elvegyítem, majd kézi habverővel, óvatosan a tojásos masszához keverem. A piskótatésztát belesimítom a tepsibe ,(25×30 cm), és az előmelegített sütőben 13-15 percig sütöm.
Amíg a tészta hűl, a krémet robotgéppel nagyon habosra keverem. Nagyjából a felével megkenem a tésztát, megszórom a rumos meggyel, rákenem a maradék krémet is. Hűtőbe teszem 1-2 órára, hogy a krém megdermedjen.
Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal, és gyors mozdulatokkal a krém tetejére simítom. A háromszögek szélesebb végére egy-egy meggyszemet teszek. A máz teljes szilárdulása előtt vágom fel, vékony pengéjű késsel. (A kést érdemes minden vágás előtt forró vízbe mártani és szárazra törölni.)

Lúdláb

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Krémes sütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Epres kocka
Epres kocka

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk a cukor felével. Hozzáadjuk az olajat, a vizet, a kakaót, az étkezési keményítőt meg a sütőporral elvegyített lisztet és összekav...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Mascarponés krémtúrós
Mascarponés krémtúrós

Nincs más dolgunk, mint a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és máris kenhetjük a süteményre, tortára.

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Könnyű krémes
Könnyű krémes

Elkészítjük a pudingot. Hagyjuk kicsit kihűlni, majd belekeverjük a felvert tejszínhabot. Ha magasabbra akarjuk a krémet, nyugodtan használjunk több tejszínt! Egy jénai tálat bebo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk