Családireceptkönyv.hu

Bodzaszörp


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


- 20-30 frissen szedett bodzavirág ernyő
- 1 kg kristálycukor
- 1.5 liter víz
- egy púpos mokkáskanál citromsav

Elkészítés:


Az a jó a szörpökben, hogy roppant egyszerűen elkészíthetőek. Nincs ez másként a bodzaszörppel sem. Annyi a dolgunk, hogy a frissen szedett virágernyőket amennyire csak lehet, megszabadítjuk a zöld szárrészektől, ugyanis a bodzáról tudni kell, hogy minden zöld része mérgező! És bár ezen mérgek nagy része hő hatására elbomlik, érdemes arra odafigyelni, hogy minél kevesebb kerüljön a készülő szörpbe. Szóval, csipegessük le a virágokat szárakról, majd forraljuk fel a vizet. Amikor felforrt, adjuk hozzá a citromsavat. Ennek két szerepe van: egyrészt savanyítja kicsit, másrészt megőrzi a szép sárga színt, így nem barnul be a forralástól és a cukortól a szörp. Keverjük el a citromsavat, majd borítsuk a vízbe a virágokat, keverjük el alaposan, fedjük le, majd hagyjuk így pihenni legalább 10-12 órát.

Ezt követően szűrjük le finom lyukú szűrőn, majd a szűrőben maradt virágokat alaposan nyomkodjuk ki. Ha megvagyunk vele, akkor a maradék mehet a kukába, vagy a komposztálóba. Az intenzív illatú bodzalét forraljuk fel, majd adjuk hozzá a cukrot, és alaposan főzzük össze (kb. 10 perc). Ezt követően töltsük üvegekbe. A fent írt menyiségekből nagyjából 1.8 liter szörpünk lett. Az üvegeket alaposan zárjuk le, majd mehetnek a kamrába, ha kihűltek. Tartósítószert nem tettünk bele, így kisebb (300 ml-es) üvegekbe tettünk. A megbontott üveget hűtőben kell tárolni, és nagyjából egy hónapon belül fogyasszuk el.

Bodzaszörp

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Befőttek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Krilla
Cukkini,tök,patisszon télire
Cukkini,tök,patisszon télire

A tököt mindig gyalulva teszem el, a cukkinit gyalulva, szeletelve, vagy nagyobb darabokba vágva rántott cukkinihez (csak a húsosabb keményebb fajták jók rántani valónak). A patiss...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Cukormentes fahéjas-szegfűszeges meggylekvár
Cukormentes fahéjas-szegfűszeges meggylekvár

Az üvegeket már egy nappal korábban célszerű előkészítened, hogy ki is száradjanak. Én mosogatógépben mostam el őket, de kézzel elmosogatva is tökéletesen jók lesznek. Ha van rá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Kovászos uborka
Kovászos uborka

Mariann Szakály Az uborkát idén már 80/20.on fogom eltenni. Karesz Évi Elkészíted a kovászost ahogy szoktad majd átszűröd a levet, az uborkát kisebb üvegekbe teszed, mehet rá a lé...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk