20 dkg szeletelt bacon szalonna, kb-70-80 dkg csirkemell,20 dkg
reszelt sajt,3 evőkanál liszt,3 kanál tejföl,3 tojás,delikát,bors,só
Az őzgerincformát kibéleljük a szeletelt bacon
szalonnával,úgy hogy a végei túl lógjon,mert a végén rá kell hajtani a
tetejére.A tojást,lisztet, tejfölt összekeverjük, és hozzáadjuk a
reszelt sajt picit több mint a felét,ezzel is jól elkeverjük.A
csirke mellett kisebb kockákra vágjuk és összekeverjük a fűszerekkel,
és ezt is a keverékhez adjuk.Jól összekeverjük és az őzgerincformába
öntjük.A tetejére szórjuk a meg maradt reszelt sajtot,majd ráhajtjuk a
szalonna túl lógó részét.Alufóliát teszünk a tetejére,és előmelegített
sütőbe 45-50 percig.Levesszük a fóliát és még kicsit sütjük hogy a
szalonna szép szint kapjon.Ezután én kiszoktam óvatosan borítani
egy lapos tepsibe és így is sütök rajta egy kicsit, hogy szép legyen a színe.
Hűlni hagyjuk kicsit és utána tálra
borítjuk.Langyosan is lehet szeletelni,de kihűlve az igazi.Csirkemell
helyett csirkecomb filéből is elkészíthető.
1. Vágd apró darabokra a nyers csirkemellet, az inakat közben szedd ki. Majd a húst aprítógépben pépesítsd. 2. Add hozzá a két evőkanál zsírt, a sonka vagy húslevet, illetve a fűs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemell filéket vastagabb szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk és kicsit megsózzuk. A szeletelt bacont centis csíkokra vágjuk, és serpenyőben kicsit megpirítjuk, majd hűlni hagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemellet csíkokra vágtam. Az almát és a hagymát vékony szeletekre. Kevés olíva olajban el kezdtem pirítani a hagymát, majd hozzáadtam a húst is, amit fehéredésig pirítottam....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű