: 40 dkg friss kimagozott meggy, 10 dkg kristálycukor, 1 kis pohár tejföl, 2 evőkanál liszt, egy kis darab vaníliarúd, pár darab szegfűszeg, pár darab egész fahéj, ( vagy őrölt ) 15 dkg búzadara, só
A mártás elkészítése : tegyük egy edénybe a meggyet, és öntsük fel annyi vízzel ami ellepi. Adjuk hozzá a cukrot, a vanília rudat, a fahéjat, és a szegfűszegeket. ( ha van fűszertartó tojásunk akkor abba tegyük a fűszereket, könnyebben ki tudjuk majd venni ) Forraljuk fel, majd távolítsuk el a fűszereket.
Habverővel keverjük ki a tejfölt a liszttel, merjünk hozzá a meggy levéből, keverjük simára, és habarjuk be a mártást. Forraljuk fel, és zárjuk el alatta a lángot.
Pirított dara elkészítése : 3 evőkanál olajon folyamatos keverés mellett, közepes lángon pirítsuk meg a búzadarát, közben fél mokkáskanálnyi sóval ízesítsük. Ha egyenletesen megpirult adjunk hozzá 4 dl hideg vizet, keverjük jól össze, fedjük le fedővel, és 5 perc alatt beszívja a vizet.
Természetesen mikor nincsen friss meggy akkor fagyasztott, és konzerv meggyből is elkészíthető.
Konzerv meggy használatakor ne vízzel, hanem a meggy levével forraljuk fel, és mivel az már édesített ezért kevesebb cukrot kell használni a készítéskor.
A dara pirításához vastag falú edényt használjunk, különben könnyen leéghet.
Először a szárazanyagokat összekeverem alaposan,a szárított élesztőt nem kell futtatni az is mehet a száraz alapanyagokhoz (ha frissel dolgozunk akkor azt futtassuk fel a 200 ml ví...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A vajon kissé megpergeljük a lisztet majd hozzáadjuk a tejfölt,a sajtot és a sót. 1-2 percig főzzük, míg besűrűsödik, majd krémesre kavarjuk és kihűtjük. Minden sonkaszelet egyik...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Cukorszirupot főzünk (szálpróba) kb 180°C-ig. A lazára vert tojásfehérjéhez öntjük folyamatos keverés mellett, majd kihülésig verjük.
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű