1 kg csirkemell filé
1 csapott kk só
0,5 kk őrölt bors
Bundához:
2 közepes tojás
125 g krémsajt
0,5 dl olaj
1 nagy csipet só
300 g liszt
2,8 dl tej
Sütéshez:
7 dl olaj
Az alaposan megtisztított csirkemellet kb. 1cm széles és 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni, meghintjük sóval, borssal és jól összeforgatjuk.
A masszához a tojásokat a krémsajttal simára keverjük, majd a sót, az olajat, a lisztet is hozzáadjuk, végül a tejet fokozatosan adagolva sűrű, csomómentes tésztát kavarunk, ami sűrűbb, mint a palacsinta tészta, de hígabb, mint a nokedli.
A hús darabokat beleforgatjuk, és addig hagyjuk állni, míg egy magasabb falú serpenyőben jól felforrósodik az olaj.
Egy villa segítségével a csirkedarabokat egyesével kicsit lecsöpögtetjük, majd a forró olajba helyezzük. Így nem állnak össze az egyes husik, hanem szépen egyesével közepes lángon világos barnára sülnek.
Konyhai papírtörlőre szedve hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.
Érdemes több adagban kisütni és a közben lecsöpögő tésztabuborékokat kihalászni az olajból, hogy ne ragadjon rá a következő adag husira.
Tipp:
A csirkemellet besózzuk, apró kockára vagy csíkokra vágjuk. A "bunda" hozzávalóit összekeverjük enyhén sűrű állagúra. Olajat serpenyőben felhevítünk, amíg melegszik a csirkedarab...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Könnyű
A csirkemellet kockára vágjuk,kókuszzsíron hagymát, fokhagymát, tv-paprikát, paradicsomot fonnyasztunk, majd a tűzről levéve pirospaprikát teszünk bele. Hozzáadjuk a felvágott hús...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megtisztított pulykahúst felszeleteljük. Enyhén megsózzuk, lisztbe forgatjuk. Az ananász levét leöntjük. A sajtot lereszeljük. A serpenyőben felforrósított olajon a hússzeletek...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű