Hozzávalók 10 db-hoz:
40 dkg fehér liszt
1 dkg élesztő
1 tojássárgája + 1 a kenéshez
1,5 dl házi tej
1 dl natúr joghurt
3 dkg vaj
1 evőkanál cukor
1 kiskanál só
a tetejére, kevés egész kömény, nagyszemű só, szezámmag
Elkészítés:
Az élesztőt, egy deci langyos tejben, csipet cukorral felfuttatjuk.
A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, a felfuttatott élesztőt, a joghurtot, cukrot, és a sót.
Összegyúrjuk közepesen lágy tésztává, ekkor hozzáadjuk az olvasztott vajat és jól kidolgozzuk, hólyagosra a tésztát.
Lisztezett deszkán, a tállal leborítva 30 percig kelesztjük.
Mikor a tészta megkelt, 2 egyenlő részre osztjuk és fél centi vastagon kinyújtjuk, majd átlósan, öt felé vágjuk. Az így kapott háromszögeket szélesebb felüknél elkezdve feltekerjük, kifli formára.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd tiszta ruhával letakarva újabb 20 percig kelesztjük. Miután a kiflik szépen megkeltek, a tetejüket megkenjük tojássárgájával, és megszórjuk ízlés szerint köménnyel, szezámmaggal, nagyszemű sóval. Előmelegített sütőben, 190 fokon 25-30 perc alatt, szép barnára sütjük őket, majd rácson hagyjuk kihűlni.
Mindent a dagasztóba rakok, én úgy kezdem alulra mindig a só erre a liszt majd a többi hozzávaló. alaposan kidagasztottam, majd 20 percig hagytam kelni, átgyúr 20 perc kel, ekkor...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A tejből 100 ml-t meglangyosítunk, hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és 10 perc alatt felfuttatjuk. A liszthez adjuk a sót, olvasztott vajat, a felfuttatott éles...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
.Elkészítés.a cukros tejben az élesztőt megfuttatjuk,összegyúrjuk az alapanyagokkal.Két cipót csinálunk belőle amit kinyújtunk és 4-4 db-ra vágjuk.Egyenként tovább nyujtjuk és felt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű