3 + 3 ek. kókuszzsír
25 dkg csirkemell kis kockákra vágva
1/2 zöldcitrom leve
2 szál újhagyma szárával együtt (vagy 2 ek. póréhagyma) felkarikázva
7 dkg friss gyömbérgyökér felkarikázva
4 nagy gerezd zúzott fokhagyma
7-10 dkg gomba (csiperke vagy laska)
1-2 marék friss citromfű (amiből teát szoktunk főzni)
6 dl víz
4 dl kókusztej
só ízlés szerint (nálam ez 1 ek.)
frissen őrölt bors és csili szintén ízlés szerint
1
Egy magas lábasban felforrósított kókuszzsíron pirítsd meg a csirkemellet, majd amikor már jól átsültek, de még fehérek, csorgasd rá a citromlevet is, ettől kicsit pikánsabb lesz és karamellizálódni fog. Folyamatos kevergetés mellett pirítsd meg.
2
Add hozzá a felaprított hagymát, a gyömbérgyökeret, kicsit süsd össze őket, majd a tűzről félrehúzva következhet a fokhagyma és a gomba is.
3
Öntsd fel vízzel, kókusztejjel, add hozzá az apróbb levelekre tépkedett citromfüvet, az ízlés szerint kiporciózott fűszereket, és fedő nélkül főzd össze, hogy kicsit besűrűsödjön a leves. Ez közepes láng mellett kb. 10 percet jelentett nálam.
4
Ez teszi fel az i-re a pontot: keverj hozzá még kb. 3 ek. kókuszzsírt. Ettől lesz igazán selymes, ízletes, kóstold meg előtte-utána és rá fogsz döbbenni!
Ha sikerül szerezned, akkor a nálunk jóval könnyebben beszerezhető citromfű helyett használj 1-2 szál indiai citromfüvet. Ezt főzd bele a levesbe már a 2. lépésnél.
Ha nem szeretnéd kerülgetni a gyömbérgyökeret (nem ennéd meg a levesben), akkor a képen látható módon szeleteld-vagdald be. Így könnyebb lesz kihalászni, de ugyanúgy kifő belőle az az íz, amire szükségünk van!
http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/search/label/levesek
A csirkemelleket, és a répákat, zellert felkockázzuk. A vajat felolvasztjuk egy lábasban, és a zöldségeket megpirítjuk rajta. Vöröshagymát aprítunk. A hagymát rádobjuk, és a f...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az olívaolajat és a vajat közepes lángon felhevítjük, hozzáadjuk az felkockázott hagymát, a fokhagymát és néhány percig sütjük. A megtisztított sárgarépát, a zöldséggyökeret felk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát felvágjuk és olajon üvegesre pároljuk. Beleöntjük a borsót és az apróra vágott zellerzöldet és pár perc alatt kicsit összepároljuk. A joghurtot csomómentesre keverj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű