10 dkg vaj
10 dkg darált dió
9 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
6 dl tej
4 evőkanál + 10 dkg kristálycukor
kétszer 4 evőkanál holland kakaópor
1 vanília rúd
1 csomag sütőpor
1 marék mazsola
1 dl rum
tejszínhab
csokiöntet
Először készíts piskótatésztát! Ehhez hat tojást válassz ketté, a sárgájával keverj simára hat evőkanálnyi cukrot, majd szitáld hozzá a sütőport és a lisztet, és keverd az egészet simára. Ha ez megvan, a fehérjéket verd kemény habbá, majd óvatosan, hogy ne törjön, keverd a lisztes masszához. Miután összeállt, válaszd ketté, az egyik feléhez adj négy evőkanál kakaóport, keverd simára, majd süsd meg mindkét piskótatésztát előmelegített sütőben, 180 fokon, ha már szép barna a nem kakaós, akkor kész vannak. Amíg pironkodnak, készítsd el a krémeket! A vaníliás változathoz három tojásra, illetve inkább csak azok sárgájára lesz szükséged, ezeket keverd habosra négy kanál cukorral, majd kapard hozzájuk a vaníliát, öntsd fel 5 deci tejjel, és vízgőz fölött főzd sűrűre. A csokikrémhez is vízgőz kell majd, na meg a maradék kakaópor, a vaj, a tíz deka cukor és körülbelül egy deci tej, ezt lassanként adagold hozzá, ahogy sűrűsödik, és amikor elérte a megfelelő állagot, akkor már ne önts hozzá többet. A diót és a mazsolát keverd össze egy tálban, a piskótákat darabold fel egységes méretű kockákra, halmozd egy tálba ezek felét, szórd meg a mazsolával és a dióval, öntsd rá a krémek felét, majd jöhet ugyanez a műveletsor még egyszer, és már tálalhatod is a somlóit.
Egy nagyobb lábasban felforraljuk a hozzávalókat a kukorica pehely kivételével. Amikor felforrt, belekeverjük a kukorica pelyhet, hagyjuk egy kicsit kihűlni, és formázzuk, az – az...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet ,élesztőt, margarinnal, és tejföllel, egy csipet sóval és a tojássárgájával összedolgozom. Egy fél órát pihentetem. Ezalatt a tojások fehérjét a vaníliás cukkorral és eg...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
Folpackra kókuszt szórunk és téglalappá nyújtjuk, erre a krém, feltekerjük kókusszal még megszórjuk. Ebből 2 rúd lesz.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű