6 darab 3 deciliteres üveghez: 4 fej vöröshagyma, olaj,1 kk mustármag, 2 kk koriandermag, 4 db szegfűszeg, 2 ujjnyi gyömbér, 4 cikk fokhagyma, 4 kg paradicsom, kevés borsot,1 ek só, 1 nagy csokor bazsalikom, 30 dkg barna cukorral, 2 dl vörösbor ecet.
Az apróra vágott vöröshagymát körülbelül 15 percig dinszteljük olajon, és a jól összetört mustármagot, koriandert és szegfűszeget rászórjuk. A fokhagymát és a gyömbért apró darabokra vágjuk, és ezt is beleadagoljuk a serpenyőbe, majd belekavarjuk a jól megmosott és apróra vágott, kicsumázott paradicsomot.Végezetül sózzuk, borsozzuk, és beletesszük az apróra vágott nagy csokor bazsalikomot. A kapott masszát jól összekavarjuk, és körülbelül egy órát főzzük, majd az egészet összeturmixoljuk és átpasszírozzuk egy sűrű szitán. Ezután hozzáöntjük a borecetet, a barna cukrot és a vörösbor ecetet.
Hagyjuk őket, hogy jól felforrjanak, majd tegyük a masszát üvegekbe, és pihentessük szárazdunsztban.
A ketchup a paradicsomimádók kedvence lehet, íme itt a megismételhetetlen alkalom, nem csak nyersen vagy főve, levesként ehetjük, hanem kenyérre kenve, pizzához vagy sültek mellé is. Tulajdonképpen már szinte magára is kanalazhatjuk, és minden bizonnyal így tesznek azok, akik paradicsombolondok!
A vöröshagymát felkockázzuk, kevés olajon megdinszteljük, rátesszük a kockára vágott paradicsom paprikát, a paradicsomot és az apróra kockázott zellert. Fokhagyma nyomón belenyomju...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az eredeti bolognai szósz elkészítéséhez először egy konyhai turmixgép vagy aprítógép segítségével aprítsd fel a répát, hagymát és zellert egészen apró, pürészerű állagúra. Ha ni...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Egy sütőpapíros tepsin oszlassuk el a mogyorót, tegyük a sütőbe, 200 fokra tekerjük a hőfokszabályozót, és 15 perc alatt pirítsuk meg. (Igen, még a hideg sütőbe tegyük be!) Ha tel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű