Tócsnit készítünk a szokásos módon:
Burgonya lereszelve és annyi liszttel sűrítve, hogy ne folyjon. Üssünk bele tojást és fűszerezzük (zúzott fokhagyma, bors, só, őrölt pirospaprika) és alaposan keverjük össze. Bő, forró zsiradékba kanállal halmozzunk adagokat, egy kicsit lapítsuk meg és mind két oldalát süssük szép arany sárgára. Én palacsintasütőben készítettem, nagyméretű tócsnikat. Papírtörlővel itassuk le róla a fölösleges zsiradékot és tálaljuk
A töltelékek elkészítése:
Gyros
Tetszőleges húsból készíthető (én pulyka vagy csirke mellből szoktam leginkább).
A húst apróbb kockákra vágjuk. Zsiradékon egy fej apró kockákra vágott vöröshagymát dinsztelünk, majd zúzott fokhagymát is adunk hozzá és azonnal rátesszük a felkockázott húst. Fűszerezzük (bazsalikom, majoranna, rozmaring, borsikafű, fekete bors, kakukkfű, őrölt kömény, oregánó, só).Ha szükséges kevés vizet öntünk alá és puhára pároljuk. Én wok edényben szoktam készíteni és vizet nem igényel. Ha megpuhult, mát tálalható is vagy tálalásig tartsuk melegen.
Zöldségek és öntet:
Tv paprikát, pritamin paprikát, kígyóuborkát, paradicsomot, lilahagymát, apróra vágtam és sózott, fokhagymás, kapros öntettel nyakon öntöttem.
Sajtot reszeltem:
Azt követően vagy mindenki magának és ízlésének megfelelően tölti meg a tócsnit.
Esetleg, előre elkészítve adjuk a tányérra.
A tócsni felére halmozzuk a töltelékeket, ráhajtjuk a másik üresen hagyott felét és a tetejét megszórjuk reszelt sajttal.
A krumplikat alaposan megmossuk, majd alufóliával bélelt tepsibe tesszük, vízzel jól megspricceljük, majd lefóliázzuk. Forró sütőbe ( 200 fok) toljuk és kb. 50 perc alatt majdnem k...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy ecset segítségével minden burgonyát jól bekenünk sós étolajjal úgy, hogy az olaj a vágásokba is befolyjon. A krumplik tetejét is megsózzuk. A tepsit 200 fokos sütőbe rakjuk és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A pulykacombot kicsontozzuk és nagyobb darabokra vágjuk. A szalonnát kockázzuk, zsírját kisütjük. Hozzáadjuk a húst és saját levében pároljuk. Amikor elfő a leve, még pár percig pi...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes