2 nagy tojás
1 teáskanál tejföl
1 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi reszelt sajt
só
őrölt bors
aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
5-6 dkg túró
3 dkg füstölt, húsos szalonna
1-2 teáskanálnyi tejföl
őrölt bors
Először a tölteléket készítjük el. A szalonnát késes aprítógépben felaprítjuk, elkeverjük a túróval és annyi tejföllel, hogy sűrű krém legyen belőle. Borssal ízesítjük, és ha szükséges, sózzuk.
A tekercshez a tojást a tejföllel, a keményítővel és a sajttal felverjük, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük. Serpenyőben, forró olajon elterítjük a masszát, és közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje is kissé meg nem szilárdul; vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor száraz lesz. Ekkor a lepényt óvatosan tálra csúsztatjuk, rákenjük a túrókrémet, gazdagon megszórjuk csírával, és szorosan feltekerjük. Kettévágjuk, tányérra helyezzük, a tetejére is hintünk kevés csírát.
A hozzávalókból burger pogácsát formálunk. 200 fokos sütőben 30 percig sütjük. 9 darab lett belőle. Hasáb fehérrépával tálaltam
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyát meghámozzuk, madj 2x2 cm-es kockákra vágjuk. Félpuhára főzzük. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, megpirítjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt paprikát és paradicsomo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1.12-15 perc alatt forrásban lévő vízben megfőzzük a karfiolt. Leszűrjük, de a főzővízből fél dl-t meghagyunk. 2. Olívaolajon kb. 1 perc alatt megsütjük a hagymát. Félretesszük....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű