2 kg kápia, paradicsom- vagy piros kaliforniai paprika, 1 csípős paprika, 1 citrom, 3 evőkanál ecet, 10 dkg cukor, 2 teáskanál pektin
A paprikalekvárhoz először meg kell sütnünk a megmosott paprikát. A paprikákat - a csípőset is - sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, majd jó forró sütőbe toljuk. 180 fokon 30-35 perc alatt megsütjük. A sült paprikát vegyük ki a sütőből, és amikor már meg tudjuk fogni – kicsit kihűlt –, akkor a héját húzzuk le, a csumáját szedjük ki, és a paprikahúst tegyük egy lábasba. Kézi mixerrel pürésítsük.
A pürét tegyük fel főni, de lassan, folyamatosan kevergetve főzzük, sózzuk meg, öntsünk bele citromlevet, egy kevéske ecetet (pl. alma ecetet, fehér borecetet). A cukrot egy kis edényben keverjük el a pektinnel – mely egy természetes zselésítő anyag –, majd adjuk a paprikaszószhoz, be fogja sűríteni. Alaposan kevergessük el, forraljuk ki.
A még forró lekvárt tölcséren keresztül tisztára mosott üvegekbe szedjük, a tetőt azonnal rácsavarjuk, majd az üvegeket 5 percre a fejük tetejére állítjuk. Így biztosítjuk, hogy a lekvár tartósítószer nélkül is elálljon.
Tipp: adhatjuk sajtokkal, pástétommal, szendvicshez, vagy grillezett húsok, halak és zöldségek mellé. Összekeverhetjük forró főtt tésztával, így pillanatokat alatt kész az ebéd.
Kaldenekker György receptje
A fehérjétől elválasztott sárgákat tegyük keverőtálba és adjuk hozzá a sót, fehérborsot, mustárt és a citromlevet. Kézi mixerrel dolgozzuk össze és utána - folyamatos keverés mell...
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: Könnyű
Sűrű rántást paradicsomlével felengedni. Sóval vagy cukorral ízesíteni. Főtt húshoz ették.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymákat vékony cikkekre vágjuk, közbe a vajat felolvasztjuk. A már olvadt vajon megdinszteljük kicsit a hagymát, közbe sózzuk-borsozzuk. A só segít abban is, hogy nehezebben ég...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű