- 60 dkg chili paprika
- 60 dkg kápia paprika
- 20 dkg konyhasó
A paprikákat alaposan mossuk meg. A kápia paprikákat csumázzuk ki, azoknak nem fog kelleni a magja, de a chili paprikában hagyjuk benne a magokat is, mert az erejének igen nagy része a magokban, és a paprika ereiben lakozik. A megmosott paprikákat húsdarálón, vagy zöldségaprítón daráljuk le. Ezt követően mérjük meg, és a darálmány minden kilogrammjára számítsunk 20 dkg sót. Nekünk a fenti mennyiségből pont egy kilónyi darált paprika lett, ezért mi pont húsz dekagramm sót adtunk hozzá. Ez a végére 16% sótartalmat eredményez majd, amely még pont ehető, és eláll tartósítószer és hűtés nélkül akár évekig is. Természetesen, aki biztosra akar menni tartósítószert is adhat hozzá, de mi már évek óta készítünk paprikakrémet csupán csak sóval, még sosem ment tönkre.
De hogy visszatérjünk a recepthez: a darált paprikát keverjük össze a sóval, majd hagyjuk állni egy órát legalább, hogy a só elkezdje kivonni a vizet a paprikából. Egy óra elteltével tegyük az egészet apró lyukú szűrőbe, és hagyjuk kicsepegni. Amikor kicsepegett, kanalazzuk üvegekbe, majd mielőtt lezárnánk, hőkezeljük. A hőkezelés ebben az esetben nem a tartósítás miatt kell, hanem azért, mert a paprikának van egy olyan tulajdonsága, hogy a hő hatására megélénkül a színe, és sokkal szebb, sokkal kívánatosabb lesz. Mi a hőkezelést úgy végeztük el, hogy az üvegeket (kupakok nélkül) betettük a mikróba, majd amikor már forró volt, kivettük, és lezártuk. Ha kihűltek, mehetnek a kamra polcára...
Kend szét a megformázott pizzatésztán a paradicsomos szószt / tejfölös szószt körkörös mozdulatokkal. Egy 35 cm-es pizzára kb. 3-4 evőkanálnyi kell, tehát nem sok, különben elázik...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A meggyet kimagoztam, megszórtam a cukorral, a szegfűszeggel és a sóval. Kisebb lángra téve megvártam, míg kevés levet nem engedett, majd lefedtem és néhány percig főztem. Közben a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zöldségeket pucold meg alaposan, majd vágd mindegyiket nagyjából egységes méretű darabokra. A hagymát kockázd apróra, majd egy leveseslábasban melegíts vékony réteg olajat, és di...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes