Családireceptkönyv.hu

Lúdláb torta


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


A piskótához
csokis piskóta
A krémhez
200 g étcsokoládé (60%-os)
400 ml habtejszín (30-32%-os)
2 evőkanál porcukor
Rétegezni
2 marék meggy (magozott)
A tetejére
50 g étcsokoládé (60%-os)
50 ml habtejszín (30-32%-os)

Elkészítés:




Először a krémet készítjük el. Ehhez a tejszínt felforraljuk, majd folyamatos keverés közben, vékony sugárban az olvasztott csokoládéhoz keverjük. Beletesszük a porcukrot is, és azzal is simára keverjük a krémet. Majd minimum 4 órára hűtőbe tesszük.

Közben egy fél csokis piskótakarikát egy 22 cm átmérőjű tortakarikába teszünk.

Mikor a krém eleget hűlt, sűrűvé válik. Ekkor szedjük bele a keverőgép üstjébe.

Közepes sebességen addig habosítsuk, míg kivilágosodik, és kissé habos állaga lesz. Figyeljünk, mert könnyű túlkeverni. Ekkor sűrű sár állagot vesz fel, és ikrássá válik. Ezt mindenképp kerüljük el!

A krém 1/4-ed részét egyenletesen elkenjük a piskóta tetején.

Erre rárakjuk a felezett, magozott meggyszemeket egyenlő távolságra.

Végül rászedjük a maradék krémet is, és egyenletesen elkenjük, majd egy-két órára ismét hűtőbe tesszük.

Mikor a torta már eléggé kihűlt, akkor elkészítjük a tetejére való bevonatot. Ehhez a csokoládét megolvasztjuk gőz fölött, vagy mikrohullámú sütőben. Majd felforraljuk a hozzá való tejszínt, végül a kettőt alaposan összekeverjük.

Kicsit hagyjuk visszahűlni, hiszen a forró bevonó megolvasztaná a torta krémjét. Mikor közel szobahőmérsékletre visszahűlt, és még jó folyós a bevonat, öntsük a torta tetejére, majd egyenletesen terítsük el rajta ezt is. Ismét egy óra hűtés következik.

Lúdláb torta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar COLA TORTA Nigellától
COLA TORTA Nigellától

A sorrend fontos Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és egyidejűleg tegyünk bele egy tepsit. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, cukrot, sót és szódabikarbónát. Keverjük...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csokoládés keksztorta
Csokoládés keksztorta

A kétféle kekszet és az étcsokoládét apróra tördeljük. A vajat, a cukrot, a kakaóport és a tejet jól összekeverjük és lassú tűzön szirupot főzünk belőle. Nem kell forrni hagyni! Eg...

Elkészítési idő: kb 2 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: ani44
Kávés-mascarponés tiramisu torta
Kávés-mascarponés tiramisu torta

...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk