Hozzávalók (kb. 15 darabhoz):
2,5 dl áfonyalé (vagy más gyümölcslé)
7 lap zselatin lap (ha esetleg narancs, mangó vagy ananászlével dolgozunk ez a mennyiség inkább csak 6)
2 ek. cukor
200 g 70%-os csokoládé
A zselatin lapokat hideg vízbe beáztatjuk, a gyümölcslét pedig felforrósítjuk. Ha a zselatinlapok megpuhultak, akkor kinyomkodjuk a vizet belőle, és a cukorral együtt elkeverjük a forró gyümölcslében. Kiöntjük szilikon jégkockatartóba vagy egy nagy négyzetes szilikon formába és legalább 3 órát (de akár egy estét) hűtőben állni hagyjuk. A csoki ¾-ét vízgőz felett felolvasztjuk, úgy hogy a víz épp, hogy csak gyöngyözzön és a keverőtál alja ne érjen bele a vízbe. Ha felolvadt a csoki, levesszük a tálat és belekeverjük a maradék csokit, majd hagyjuk szobahőmérsékletűre, langyosra hűlni. A zselatinkockákat kiszedjük a tartóból, ha egy naggyal dolgoztunk, akkor felvágjuk egyenlő nagyságú téglalapokra és, még amíg hűtő hideg, addig megmártjuk a szobahőmérsékletű, folyékony csokiban. Végül egy sütőpapíron landol, ahol megvárjuk, hogy megszilárduljon, és már jön is a csomagolás, ehhez kb. 11*16 cm-es papírra van szükségetek.
Az adott hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk. (Először a száraz összetevőket alaposan elkeverjük egy tálban, majd a nedves hozzávalókat tesszük bele.) Cipóvá formáljuk, befóli...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikavarjuk a cukorral és hozzáadjuk a lisztet, sütőport, kakaóport is. Az almákat meghámozzuk és leres...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat összedolgozzuk. Fél centi vastagra kisodorjuk nyújtófával. – a 10 dkg lisztet kikeverjük a 10 dkg langyos zsírral – majd ezzel a masszával megkenjük a kinyújtott té...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű