0,5 kg. sertéscomb,
1,5 kg csontozott csülök,
20 dkg húsos szalonna,
3 db.közepes vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
2 paradicsom
2 evőkanálnyi pirospaprika,
2 tv paprika,
1 csipetnyi őrölt kömény ,
só, frissen őrölt bors,
2 ek zsír.
A csülköt csontozd ki, a combot darabold össze. A bőrét, ha belefőzöd, kockázd fel nagyobb darabkákra, majd a húst is, valamivel kisebbekre kb.3x3 cm-es darabokra. A többi hozzávalót is készítsd elő, a hagymát kockázd fel, ahogyan a szalonnát is, a paprikát, paradicsomot mosd meg, és vágd négybe, majd ha mindent megcsináltál, kezdődhet a főzés. Némi zsíron pirítsd zsírjára a szalonnát, majd add hozzá a hagymát. Ha már szép üveges lett, jöhet hozzá a hús, a bőrök és a kömény társaságában.
Pirítsd pár percig így, majd ha már kezd fehéredni, keverd hozzá a pirospaprikát, ügyelve, hogy ne égjen le, aztán öntsd fel annyi vízzel, hogy csak félig lepje el. Mehet mellé a paprika és a paradicsom, a só ízlés szerint, aztán vedd kis lángra a tűzhelyet, és hagyd, hogy fedő alatt szépen megpuhuljon a hús. Ha már elég puha, mehet hozzá a frissen őrölt bors és a fokhagyma is, valamint ha teszel bele csípőset, azt is most keverd hozzá. Még kevergesd kicsit magasabb lángon körülbelül tíz percig, aztán el is készült a laktató és szaftos csülökpörkölt.
Sós vízben főtt burgonya készült hozzá.
Jó étvágyat kívánok!
Az oldalas szeleteket előfőzzük. A vizet sózzuk, borsozzuk. Adunk hozzá hagymát, fokhagymát, babérlevelet. A húst is megsózzuk és a vízbe tesszük. Lábasban másfél óra, kuktában kör...
Elkészítési idő: 1 ó 45 p Nehézség: Közepes
A kisebb burgonyákat feltesszük főni. Közben kockára vágjuk a hagymát és vajon megdinszteljük. A darált húst borssal szerecsendióval ízesítjük. Rávágjuk a petrezselymet, Hozzáa...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés: A húst csontozd ki,-én most nem csontoztam:) A bőrét, ha belefőzöd, kockázd fel nagyobb darabkákra, majd a húst is, valamivel kisebbekre 3x3 cm-es darabokra. A töb...
Elkészítési idő: 2 Nehézség: Közepes