1 kg.dkg. burgonya (főtt, áttört) kb.
30-40 dkg. dkg. búzaliszt
1 db tojás
1 teáskanál só
8 g kristálycukor kb.
A töltéshez
Félbevágott fahéjba hempergetett szilva,
A főzéshez
víz
só
A pirított morzsához
20 dkg. zsemlemorzsa
2 evőkanál étolaj
A tálaláshoz
Porcukor
Serpenyőben melegítsünk kevés étolajat, majd tegyük rá a morzsát, és pirítsuk aranybarnára. Annyi olaj kell a morzsa alá, hogy az ne legyen nagyon száraz, de maradjon morzsalékos pirítás után.
A burgonyát enyhén sós vízbe feltesszük főni. Amikor megfőtt, alaposan törjük át a burgonyát.
A kihűlt, áttört burgonyára mérjük rá az összes többi hozzávalót, és dagasszuk egynemű tésztává.
A kész tésztát vékony lisztezett deszkán nyújtsuk 4-5 mm vastagra, majd egy kiszúróval 9-10 cm átmérőjű köröket szúrjunk ki belőle.
A körök közepébe nyomjunk egy fél fahéjas szilvát.
Ezután hajtsuk bele a szilvát a tésztákba, hogy köröket kapjunk, és alaposan nyomkodjuk össze a tészta széleit úgy, hogy a szilva maradjon belül.
A kész gombócokat csendesen lobogó, enyhén sózott vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére mind. Ez kb. 4 perc.
Ezután tésztaszűrővel szedjük ki őket a vízből, majd az előkészített pirított morzsába forgassuk bele.
A kész gombócokat frissen-forrón, ízlés szerint porcukorral megszórva tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok.
A zsömléket beáztatjuk, a hagymát apró kockára vágjuk és kevés zsíron üvegesre pirítjuk. Ezután a zsemléket kivesszük a vízből, jól kinyomkodjuk és összekeverjük az egész tojásokka...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a burgonyapelyhet és a sót egy tálba tettem. A langyos tejet összekevertem a cukorral, hozzáadtam az élesztőt és a tejfölt, majd a liszttel tésztát gyúrtam, a végén az o...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű