Családireceptkönyv.hu

Zebrakocka recept


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál Extra Jam (baracklekvár)
1 evőkanál rum
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
kb 3 dl tej
A krémhez:
3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj

Elkészítés:


Elkészítése:

Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.

A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán 20*30 cm-es lapokat nyújtok belőle. Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.

Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Ruman Imre
Viszkis tiramisu
Viszkis tiramisu

Először is főzünk egy jó adag erős kávét, amiben elkeverünk 20 g cukrot. Hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a whiskyt. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját 50 g cukorral habosra...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Márti
Hájas tészta alaprecept
Hájas tészta alaprecept

A hártyát lehúzzuk a hájról, feldaraboljuk és a húsdarálón ledaráljuk. Ezt követően 3 evőkanál ecettel és 25 dkg liszttel jól kigyúrjuk. Laposra, tégla alakúra formáljuk (kb. 15x20...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar mexikói gumpaste
mexikói gumpaste

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk