Hozzávalók 4 személyre
25 dkg kukoricaliszt,
1 l víz,
25 dkg túró,
1 nagy doboz tejföl,
10 dkg füstölt, húsos szalonna,
1 közepes fej vöröshagyma,
só ízlés szerint
Elkészítés
1. A szalonnát kisebb kockára vágjuk és kisütjük a zsírját.
2. Egy jénait a szalonna zsírjával kikenünk.
3. A vizet egy nagyobb edénybe öntjük és belekeverjük a kukoricalisztet. Ízlés szerint sózzuk. Habverő segítségével folytonos keverés mellett forrástól számított 20 percig főzzük. Nem szabad nagyon keménynek lennie.
4. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
5. A kizsírozott jénainak az aljára rakjuk a megfőtt puliszka felét, kenjük meg tejföllel (ne sajnáljuk), szórjuk rá a túrót és a puliszka másik felével borítsuk be egyenletesen. A tetejét kenjük meg tejföllel és tegyük az előre felmelegített sütőbe kb. 30-40 percre.
A hagymát vágjuk vékony csíkokra és szórjuk a tetejére.
Mivel a puliszka meg van főve ezért már csak az a lényeg, hogy a tejföl a túróval összemelegedjen.
Kóstoljuk meg a puliszkánkat még mielőtt készre fő, mivel ha nem elég sós, akkor keserű lehet az íze.
A megmaradt szalonnatepertőt fogyasztáskor rakjuk a tetejére.
Szalonnát és csíkokra vágott hagymát sütés előtt is tehetünk a tetejére, csak vigyázzunk, mert a hagyma hamar megéghet.
Laktató, de nem nehéz étel. Akár vacsorára is készítheted.
Mindenféle-(ízlés szerint)- zöldséget felvágsz vékonyra, és szinte égő olajban gyorsan átsütöd. Lényeg, hogy ne süljön meg teljesen, hanem csak a külső része. Ízesíted fűszerekkel,...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
1. A sütőt 200 fokra kapcsoljuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Lehet, hogy még egy kis vizet adnunk kell hozzá, hogy jól formázható legyen. 2. Míg pihen a tészta, addig fel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst, a paprikát és a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk, majd a húst az olajon elősütjük. Hozzáadjuk a paprikát, a paradicsomot, a lecsepegtetett kukoricát és a babot. A MAGGI...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű