1,5 kg darált sertéshús (lapocka), 2 kg savanyú káposzta, 2 db tojás, 12,5 dkg rizs, 1 fej vöröshagyma, 8 gerezd fokhagyma, só, bors, kömény, 4 nagyobb babérlevél, zsiradék, liszt, őrölt pirospaprika, 1 kisebb vöröshagyma a rántáshoz, tejföl ízlés szerint
1. lereszeljük a vöröshagymát és átnyomjuk fokhagyma présen a fokhagymát, a hús tetejére.
2. Megmossuk és lecsöpögtetjük a rizst, majd ez is megy a húsra.
3. Fűszerezzük ízlés szerint sóval őrölt borssal.
4. Ráütjük a 2 db tojást, majd összedolgozzuk.
5. Átmossuk hideg vízzel a káposztát, leöntjük a mosó vizet és kinyomkodjuk.
6. Az edény aljában elkészítjük az első réteg káposztából a fészket. Erre megy 2 db babérlevél, ízlés szerint egész bors és kömény.
7. A húsból gombócokat képezünk és úgy rakjuk a fészekbe, hogy ne érjenek össze.
8. Ismét káposzta jön, úgy, hogy kitöltse a réseket és eltakarja a gombócokat.
9. 6.-8. pontokat addig ismételjük, amíg a lábas meg nem telik.
10. Felöntjük hideg vízzel, hogy pont ellepje.
11. Felforraljuk majd kis lángon 1 óra és 15 percig gyöngyözve főzzük.
12. A kisebb hagymát apróra vágjuk és zsiradékon megdínyzteljük. Rátesszük a lisztet és átforgatjuk. Piros paprikát teszünk rá.
13. Felöntjük hideg vízzel és az így készített rántást ráöntjük a káposzta tetejére.
14. Óvatosan belekeverjük és tovább forraljuk.
15. 10 perc forralás után belehabarjuk a tejfölt és még 5 - 10 percig összeforraljuk.
A szalonna bőrét levágjuk és felkockázzuk. Az étolajon elkezdjük a szalonna zsírját kiolvasztani. A cukrot rászórjuk, elkeverjük. Ez szépen karamellizálódni fog. Közben a vörösha...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tegyünk egy fazékba vizet forrni, adjunk hozzá kevés sót, majd mehet bele egy adag spagetti, nem kell túl puhára főzni, 6–7 perc alatt el is készül. Ha ez megvan, szűrjük át egy tá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű