50-60 dkg lencse (előtte nap beáztatva, vagy előfőzött), 2-3 szál sárgarépa, 1-2 kisebb fehérrépa vagy paszternák, 1 kis fej hagyma, 1-2 teáskanálnyi mustár, pár csepp citromlé, só, bors, kevés olaj, a tálaláshoz petrezselyem zöld
1. A megpucolt zöldségeket vágjuk fél karikára, a hagymát apróra. Kevés olajon a hagymát üvegesre pároljuk, sózzuk és borsozzuk. Adjuk hozzá a zöldségeket, pár percig pirítsuk, majd öntsük fel 1-2 dl vízzel.
2. Keverjük bele a beáztatott/előfőzött lencsét, fedjük le, és 15-18 perc alatt főzzük puhára. Adjuk hozzá a mustárt, pár csepp citromlét és fedő nélkül pirítsuk, míg elfövi a levét. (a főzés idejét befolyásolja a lencse fajtája, mindenképpen ellenőrizzük) Tálaláskor adjunk hozzá pirítóst és locsoljuk meg olívaolajjal.
Tippek és trükkök:
Izgalmassá tehetjük, ha különböző olajakkal ízesítünk. Próbáljuk ki dió, szőlőmag vagy éppen tökmagolajjal.
Saját készítésű mustárral, amit ízesíthetünk naranccsal, citrommal, készíthetjük magosra vagy krémesre.
Tehetünk bele édesburgonyát, zöldborsót (feles borsót) vagy zöldbabot, úgy laktató téli meleg salátát készíthetünk.
A húst hosszanti irányban négy centiméterenként kicsit bevágjuk, majd sóval és borssal bedörzsöljük. Tetszés szerint egyéb fűszer is használható (pl. rozmaring, bazsalikom). A vágá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat a porcukorral habosra keverjük, majd az olajjal előbbi keveréket hozzáadjuk. Apránként, laza mozdulatokkal a többi hozzávalót is hozzákeverjük A kész masszát egy sü...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
1. A vajat megolvasztjuk, majd egy tálban összekeverjük a cukorral. 2. Egy másik tálba beletesszük a diót, az aszalt gyümölcsöt, a csokoládét, összekeverjük, majd meglocsoljuk a r...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű