1 evőkanál sertészsír, 80 g szalonna (füstölt), 250 g tészta - lebbencs (száraz), 1 nagy fej vöröshagyma, 350 g burgonya (megtisztított, hámozott), 1.5 evőkanál pirospaprika (őrölt), 1 púpozott teáskanál só, 3 csipet bors - fekete (tört), 550 ml víz
A szalonnát, a hagymát és a burgonyát kis kockára vágjuk, a tésztát kisebb darabokra törjük.
A szalonnát megpirítjuk a sertészsíron, majd kiszedjük a serpenyőből, és félretesszük.
A fennmaradó zsiradékon megpirítjuk a tésztát. Itt mindenkinek a saját ízlésére van bízva, hogy mennyire pirítja meg, mi szép barnán szeretjük. Ha elkészültünk a tésztával, ezt is kivesszük a zsiradékból és félretesszük.
Visszatesszük a serpenyőbe a pirított szalonnát, rátesszük a vöröshagymát, majd picit összesütjük.
Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd felöntjük a víz felével. A víz mennyisége függ a tészta minőségétől is, úgyhogy célszerű apránként adagolni a másik felét, addig amíg minden meg nem puhul.
Hozzáadjuk a burgonyát, sózzuk, borsozzuk.
Beletesszük a pirított tésztát, majd alaposan összekeverjük. Addig főzzük, amíg minden meg nem puhul, majd elkezdhetjük lepirítani. Aki ügyes, az „dobálhatja” a serpenyőben, hogy minden oldala szépen megpiruljon. Az igazi slambucot 33-szor kell ilyen módon megfordítani. Én csak fakanállal szoktam átforgatni.
A paprikák magházát kivágjuk, a húsát kisebb darabokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és hosszában vékony szeletekre vágjuk. Kevés olajat vagy zsírt forrósítunk egy lábosban, ráte...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
Az apróra vágott hagymát a 2 evőkanál olajon üvegesre pirítjuk, levéve a tűzről beletesszük a pirospaprikát, borsot, és sót ízlés szerint, és ezeket egy tálba rakjuk és összekeverj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A hagymát pirítsuk meg az olajon. Adjuk hozzá darálthúst, majd fél deci vizet is öntsük a húshoz. Adjuk hozzá az alapo vízzel kikeverve, keverge...
Elkészítési idő: 40perc Nehézség: Könnyű