75 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 25 dkg porcukor, 35 dkg margarin, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, 2 evőkanál baracklekvár (a kenéshez)
A töltelékhez:
a vastagabb tésztalap, 15 dkg vaj, 6 dkg porcukor, 6 evőkanál baracklekvár, 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor, rumaroma
A tetejére:
1 csomag puncsos pudingpor, 4 evőkanál cukor, 3 dl tej, 6 dkg vaj, rumaroma
A lisztet, a sütőport, a porcukrot összedolgozzuk a margarinnal. A tojást, tejfölt is hozzáadjuk, meggyúrjuk a tésztát. Majd három adagra osztjuk. Két kisebb és egy nagyobb adagra van szükségünk. Vajazott tepsi hátulján kinyújtjuk a lapokat és 170 fokos sütőben nagyjából 12 perc alatt megsütjük őket. Az egyik lapot, megkenjük a két evőkanál baracklekvárral, erre kerül a töltelék. A vajat a cukorral, kakaóporral kikavarjuk, hozzáadjuk a lekvárt és a rumaromát. A vastagabb lapot apróra tördeljük és belekeverjük, ráhalmozzuk a lapra, figyeljünk rá, hogy egyenletesen oszlassuk el, majd befedjük a másik tésztával. A pudingport a cukorral és a tejjel a szokásos módon megfőzzük, majd kihűtjük. A vajat habosra kavarjuk, a kihűtött pudingot lassan hozzáadjuk, rumaromával ízesítjük. Ha pirosabb krémet szeretnénk, keverhetünk hozzá egy evőkanál málnaszörpöt, vagy meggylevet. A sütemény tetejére kenjük a pudingos krémet, egy éjszakán át pihentetjük, hogy a lapok megpuhuljanak.
Elkészítése: A tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd a cukrot is hozzáadjuk. A citromlét is belekeverjük, addig verjük a habot, amíg teljesen felveszi a citromlét. A lisztet...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Vízgőz felett felmelegítjük a mézet, a margarint, a cukrot, a szódát, a kakaót, és a tojásokat. Hozzáadjuk a lisztet, és jól összegyúrjuk. Ha kemény lenne, adjunk hozzá még 1-2 kan...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztben elmorzsoljuk a margarint, beletesszük a tojások sárgáját, a sót. A tejben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszthez adjuk. Alaposan kidagasztjuk, meleg, sötét...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű