Családireceptkönyv.hu

Lepénykenyér


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


90 g simaliszt, 30 g kukoricaliszt, 30 g teljes kiőrlésű liszt, 1 tk szódabikarbóna, kb. 1 dl víz, 2 ek. Olaj, só (ízlés szerint)

Elkészítés:


Egyszerűen összedolgozzuk az alapanyagokat úgy, hogy egy gyúrható tésztát kapjunk. Osszuk két részre, és hagyjuk pihenni. Ezalatt reszeljünk le egy kis tálba egy kis gerezd fokhagymát, és öntsünk hozzá egy kevés extra szűz olívaolajat, keverjük össze, ezzel lesz megkenve a kenyér vaj helyett. A tésztagolyókat nyújtsuk kör alakúra, és forró, száraz serpenyőben süssük oldalanként kb. 2-2 percet, vagy amíg szép színt nem kapnak.
Az egyik lepényt kenjük meg vékonyan a fokhagymás olajjal, reszeljünk rá parmezán sajtot, és tegyünk rá néhány bazsalikomlevelet. A másik lepényt is kenjük meg vékonyan olajjal, majd borítsuk rá a másikra, majd vágjuk fel kis szeletekre, és már ehetjük is! :)
Természetesen bármit tehetünk a két lepénykenyér közé, amit egy szendvicsbe tennénk: felvágottat, szendvicskrémet, zöldségeket, stb...
Ennek a mennyiségnek a fele nekem bőven elegendő volt, mert ez egy sűrű tészta, ne tévesszen meg senkit a kenyér mérete.

Lepénykenyér

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Péksütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Diétás kakaós-kókuszos keksz – cukormentes, egészség
Diétás kakaós-kókuszos keksz – cukormentes, egészség

A tojást, margarint, édesítőt habverővel alaposan dolgozd el, majd add hozzá a sütőporral, sóval, kakaóporral, kókuszreszelékkel elkevert szénhidrátcsökkentett lisztet. A méréshez...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Lekváros-túrós fánkok sütőben sütve
Lekváros-túrós fánkok sütőben sütve

A lisztet elkevertem a cukorral és elmorzsoltam velük a vajat, és belekevertem az élesztőt is. (Nem kell tejben futtatni.) A keverékbe mélyedést csináltam, beleöntöttem a langyos...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Közepes
share
Túrós batyu
Túrós batyu

A kenyérsütőgép üstjébe készítettem a vaj kivételével az összes hozzávalót. Elindítottam a dagasztást, majd kb. 10 perc múlva a vajat is az üstbe öntöttem. Szép hólyagos, kissé lág...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk