20 dkg füstölt szalonna (Kolozsvári), 1 szál csípős kolbász, 1 közepes fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 kg savanyú káposzta, 2-3 evőkanál finomliszt, 2 dl tejföl, só ízlés szerint, egész bors ízlés szerint, 2 teáskanál egész fűszerkömény, 2 tk fűszerpaprika, 2 db babérlevél, 1 tk szárított kapor, 2 ek Erős Pista, 2 tk ételízesítő, 2-3 fakanál sertészsír
A káposztát átmossuk hideg vízben. Aki akarja, apróbra vághatja, de nem szükséges. Felöntjük vízzel, hogy ellepje, majd bele rakjuk a csíkokra vágott szalonnát és a felkarikázott kolbászt. Beletesszük a babért, borsot, köményt, 2 gerezd fokhagymát, vegetát, kaprot majd sózzuk. 50 - 60 percig főzzük lassú tűzön.
Közben elkészítjük a rántást. Az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk a zsíron, beletesszük a lisztet és a lepréselt 3 gerezd fokhagymát. A pirospaprikát ez után tesszük rá és átforgatjuk. 2-3 keverés után felengedjük hideg vízzel és a káposztához keverjük.
Átforraljuk és addig elkészítjük a tejfölt. Ezzel behabarjuk a káposztát és átforraljuk.
Aki szereti, tehet hozzá szeletelt gombát is.
A hagymát és a zöldségeket lereszeljük, majd margarinban megpároljuk. Felengedjük hét deci vízzel, fűszerezzük és kis lángon puhára főzzük. Ha megfőtt, turmixgéppel vagy bot mix...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Hogyan csináld? Negyedekre vágva a paradicsomot, a megpucolt lilahagymát egy tepsibe halmozom, majd hozzádobom a félbevágott, de nem megpucolt fokhagyma fejet is. Locsolok rá bőve...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tej kivételével a Jouce programon pürésítettem mindent, utána a Krémleves programon megfőztem. A mandulatejet a végén adtam hozzá.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű