1 evőkanál méz
* 1 evőkanál mustár (lehetőleg fűszeres-csípős)
* 1 evőkanál só
* 1 evőkanál szódabikarbóna
Tedd az összes hozzávalót egy tálba, keverd el alaposan, amíg szép, homogén krémmé válik. Tedd egy kiürült, kimosott tégelybe és használd!
Így alkalmazd!
Kend a házi krémet az érintett területre, húzz rá egy műanyag zacskót (vagy tekerd be folpackkal), majd bugyoláld be gyapjúszövettel – a sál tökéletes e célra. Rögzítsd, de ne túl szorosra és hagyd ebben a dunsztban hatni a krémet legalább 1,5-2 óra hosszat. A legjobb, ha lefekvés előtt kezeled az ízületes testrészt, és egész éjszaka folyamán rajta hagyod. Másnap reggel öblítsd le.
Folytasd a kezelést esténként 4-5 napig. Már az első alkalmazás után érezned kell a javulást. (Az összeállított krém néhány kezelésre elég, felhasználásig tartsd a hűtőben!)
Kiváló “Hasábburgonyát” készítettem már tavaly télen egy “íztelen” sütőtökből, ennek se jósoltam több érdekességet. A sütőtököt karikákra vágtam és grillben megsütöttem. Az íze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A túrót egy tálba tesszük, összetörjük villával, majd hozzáöntjük a tejfölt és ízlés szerint fűszerezzük. Apróra vágjuk az újhagymát és azt is belekeverjük, majd hűtőszekrényben...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
50gr kölest felteszek főni 150ml vízben. Amikor forrni kezd, hozzáöntök 150ml rizstejet. Ízesítem pár csepp steviával. Amikor minden folyadékot magába szívott és megpuhult, édesíte...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű