16 vékony szelet finom fehér kenyér
8 dkg vaj
2 tk finomliszt
3 dl tej
1 tojás sárgája
1 tk dijoni mustár
só, bors, szerecsendió
24 szelet Gruyere vagy ementáli
8 szelet pármai sonka vagy más nyers füstölt sonka
3 dkg vajat felolvasztunk, megfuttatjuk benne a lisztet, majd tejjel felöntve sűrűre főzzük, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük. A tűzről levéve hagyjuk hűlni.
A kenyerek mindkét oldalát megkenjük a maradék vajjal, majd serpenyőben megpirítjuk őket.
A kicsit kihűlt besamelhez hozzákeverjük a mustárt és a tojás sárgáját.
A kenyerek felét megkenjük besamellel, egy szelet sajtot, sonkát, majd ismét sajtot helyezünk rájuk, és ismét megkenjük őket a mártással, majd a tetejükre helyezzük a maradék kenyér szeleteket. Végül ezeket is megkenjük besamellel és a tetejükre helyezzük a maradék sajtszeleteket.
Forró sütőbe helyezzük, és ropogósra sütjük a szendvicseket.
A legjobb Gruyere sajttal és pármai sonkával, de majdnem ugyanolyan finom ementálival és olcsóbb sonkával is. Olivás, paradicsomos ruccola salátával tálaljuk.
A vöröshagymát, és a fokhagymát finomra aprítjuk. Egy mázas kerámiatálba öntjük a paradicsompürét, a darabolt paradicsomkonzervet, és a felaprított hagymákat. finomra vágjuk a pe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A sonkát, a főtt tojásokat és az uborkát felkockázzuk. ◾️A sajtot lereszeljük. ◾️A leveles tésztát kitekerjük (én már rögtön a tepsin tekerem ki és így nem kell feleslegesen mo...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
◾️A pácolt uborkát érdemes előző nap elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek. ▪️Az apróra vágott uborkát összekeverjük a többi alapanyaggal. ◾️A húspogácsához a darált húst fűsze...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Közepes