- 250 gramm túró
- 36 gramm liszt
- 84 g teljes kiőrlésű liszt
- 20 gramm vaj (puha)
- 2 darab tojássárgája
- 1 teáskanál édesítő
- 1 csipet só
- 4 evőkanál teljeskiőrlésű zsemlemorzsa
- 1 evőkanál étolaj
A pirított dara hozzávalói:
- 200 g búzadara
- 2 evőkanál olaj
- 200 ml víz
◾️Egy serpenyőben melegítsünk olajat, majd pirítsuk meg rajta a zsemlemorzsát.
◾️A túróba morzsoljuk bele a vajat, keverjük hozzá a lisztet, a tojássárgáját, a cukrot/édesítőt és a sót.
◾️Gyúrjuk össze, tegyük vékonyan lisztezett deszkára, sodorjunk belőle hengert, majd késsel daraboljuk nudli nagyságúra.
◾️Tegyünk fel vizet forrni egy csipet sóval, majd a forrásban lévő vízbe tegyük bele a nudlikat, várjuk meg, amíg feljönnek a víz felszínére.
◾️Ekkor egy szűrőkanállal szedjük ki őket, majd óvatosan rázzuk össze a zsemlemorzsával.
◾️A búzadarát az olajon aranyszínűre pirítjuk.
◾️A vizet hozzáadjuk, keverünk rajta párat majd lefedjük, és kb. 10-15 perc alatt puhára párolódik.
◾️Ezután átkeverjük, hogy pergős legyen a dara és el is készültünk.
Cukormentes lekvárral, por édesítővel meghintve fogyasszuk.
Egy tálban összekeverjük a tészta hozzávalóit. Robotgéppel habosra keverjük a tészta tetejére való tojást, cukrot, vajat és tejet. Egy közepes nagyságú tepsit vajjal vastagon...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához a száraz alapanyagokat jól összedolgozzuk, utána hozzáadjuk apránként a fele-fele arányú tejet és tejszínt hogy jól formázható masszát kapjunk. Két részre osztjuk a té...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
25 dkg lisztből, 5 dkg margarinból, 5 dkg cukorból, 2 tojássárgájából, 1 evőkanál kakaóporból és a szalalkáliból (melyet előzőleg langyos tejben megfuttattunk) könnyen nyújtható té...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű