Hozzávalók a lapokhoz:
1/2 kg liszt
200 g vaj
2 tojás
250 g tejföl
100 g porcukor
25 g friss élesztő
egy csipet só
citromhéj
Töltelékhez:
500 g barack lekvár
400 g őrölt dió
200 g cukor
Díszítés:
100 g tej csokoládé
egy evőkanálnyi tejszín
egy teáskanál vaj
Keverjük össze az élesztőt a cukorral, amíg krémes állagú nem lesz, majd adjuk hozzá a vajjal elkevert két tojást. Keverjük hozzá a tejfölt, a lisztet és a citrom lereszelt héját. Hagyjuk állni negyven percet, míg megkel, majd osszuk négy részre a tésztát. Nyújtsuk ki a négy lapot, kb. fél centis vastagságúra, majd kenjük meg a krémmel.
Keverjük el a diót a vaníliás cukorral, majd osszuk három egyenlő részre. Ezzel szórjuk meg a lapokat, és rétegezzük egymásra őket. Rétegezéskor mindig kenjünk egy adag lekvárt is a lapok közé. Tegyük előmelegített sütőbe, és kb. harminc percig süssük, majd kenjük meg a tetejét a mikrohullámú sütőben felolvasztott mázzal.
A tésztát jól összedolgozzuk, majd nagyobb golyókat formálunk belőle. Egy kicsit kinyújtjuk, megkenjük olvasztott tortabevonóval és az előzőleg gépi habverővel jól kikevert krémmel...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat alaposan kikeverem az alábbi módon: a porcukorban elmorzsálom a margarint, a lisztbe belekeverem a sütőport, a sót és ha almás lesz akkor a mézeskalács fűszert...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
160 fokra melegítjük elő a sütőt. Egy 20 cm x 20 m-es sütőtálat kibélelünk sütőpapírral. Elválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjét felverjük habnak. Félretesszük. A sárgák...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű