Családireceptkönyv.hu

Sütőtökös focaccia


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


30 dkg fehér búzaliszt
5-8 dk kukoricaliszt
fél teáskanál só
1 teáskanál cukor
1 csomag szárított élesztő
2 dl víz
3 evőkanál olívaolaj
2 marék apró kockára felvágott sütőtök
1 maréknyi hántolt tökmag
1-1 ág friss rozmaring és zsálya

Elkészítés:


Szórjuk a liszteket egy dagasztóedénybe, majd adjuk hozzá a szárított élesztőt, sót, cukrot. Csorgassunk hozzá egy evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele a tökkockát, magokat, az összetépkedett fűszerleveleket, majd kezdjük el keverni. Kis adagokban öntsük hozzá a langyos vizet is. Dagasszuk addig, míg a kenyértészta az a dagasztóedény falától elválik. Takarjuk le tiszta konyharuhával, tegyük langyos helyre és kelesszük kétszeresére.
A megkelt tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, kezünkkel gyúrjuk át jól, majd sodrófával nyújtsuk ki egy centi vastagságúra. Göngyöljük fel a sodrófára, és terítsük egy sütőpapírral borított sütőlemezre. Tetejét villával szurkáljuk meg, úgy hogy kis mélyedések keletkezzenek a tészta felületén.
Csorgassuk meg a maradék két evőkanálnyi olívaolajjal, kenjük szét a felületén, kelesszük még legalább 15 percen keresztül.
Tegyük előmelegített 180 fokos sütőbe, és süssük 20-25 percig. Az elkészült kenyeret vágjuk nagy tenyérnyi kockákra, kínálhatjuk levesek vagy kenyérre kenhető kencék mellé.

Sütőtökös focaccia

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Tésztafélék,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Hajni
Különleges spagetti
Különleges spagetti

Sós vízben főzzük meg a spagetti tésztát, de éppen addig főzzük, ameddig még enyhén roppanós marad. Közben melegítsük fel az olajat, adjuk hozzá a fokhagymát és pirítsuk egy percen...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Masala macaroni
Masala macaroni

1. Meghámozzuk az angol zellert, és felszeleteljük. 2. A vöröshagymát, és a fokhagymát finomra aprítjuk. 3. A meghámozott gyömbért felszeleteljük, csíkokra vágjuk, majd apró kock...

Elkészítési idő: 1.5 óra
Nehézség: Közepes
share
Krumplistészta
Krumplistészta

A krumplit megpucolom mosom, kockára vágom és felteszem főni. Egy nagy fej hagymát olajon megfonnyasztok ha kész lehúzom és teszek bele pirospaprikát. Amikor a krumpli megfőtt,...

Elkészítési idő: 1
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk