275 g hűtött leveles tészta
2 evőkanál sűrített paradicsom
2 szem paradicsom
1 kis gerezd fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál oregánó
só, bors
2-3 dkg sajt, reszelve
5 dkg főtt-füstölt sonka felcsíkozva
1 tojás
Készítsük el előző nap a szószt: a felkockázott paradicsomokat keverjük el a sűrített paradicsommal, az aprított fokhagymával, az olajjal, oregánóval, sóval és frissen őrölt borssal. Takarékon forralva főzzük 20 perc alatt sűrűre a szószt. Reggel frissen süssük ki a táskákat: melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Tekerjük ki a leveles tésztát, a sütőpapíron vágjuk 8 téglalapra (2 sorban 4-4 darab legyen). Az egyik sor tésztáit kenjük meg paradicsomszósszal (hagyjunk körben 1-1,5 cm-es peremet), helyezzünk rá sonkacsíkokat, szórjunk rá reszelt sajtot. A másik sor téglalapra késsel vágjunk csíkokat, itt is hagyjunk körben 1-1,5 cm-es peremet. A sütőpapír segítségével hajtsuk a vágott lapokat a töltelékesre, nyomkodjuk össze a széleket. Kenjük meg a táskákat a felvert tojással, és süssük aranybarnára 15-20 perc alatt.
A burgonyát megfőzöm , hűlni hagyom . A liszteket összekeverem . A közepébe kis fészket készítek . Beleteszem a cukrot . Rámorzsolom az élesztőt . Felöntöm a meleg tejjel . Hagyom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A hagyományos bougatsa recept elkészítéséhez kezdjük el a töltést (1-3. Lépések). A bougatsa töltését előkészítse egy nagy tálban a cukrot, a tojásokat és a lisztet; Habverővel,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű