20 dkg bacon szalonna
80 dkg csirkemell
4 evőkanál tejföl
3 evőkanál liszt
2 tojás
15 dkg reszelt sajt
só, bors
petrezselyem ízlés szerint
egy kevés vaj és zsemlemorzsa
A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit.
4 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 15 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A felkockázott húst adjuk hozzá a sajtos-tejfölös masszához adjuk. ( Ha a húst előre besóztuk, és hagytuk állni is akkor a masszába már ne tegyünk túl sok sót )
Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat.
Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 45 perc alatt süssük készre. Egy sütőpapíros tepsire helyezve süssük, hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne folyjon a sütőbe. Amikor megsült kifordítottam a formából a sütőpapíros tepsire és addig pirítottam, míg a szalonna nem kapott egy kis szín
Elkészítés: A húst enyhén kiverjük, majd mindkét felét alaposan megkenjük mustárral összekevert grill fűszerkeverékkel. Egy tepsit kibélelünk alufóliával és belehelyezzük a húsok...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Lépés 1 A kockára, vagy vékony csíkokra vágott csirkehúst erős lángon, hirtelen pirítsuk aranysárgára 2-3 evőkanál olajon. Lépés 2 Öntsünk hozzá 4 dl hideg vizet, adjuk hozzá a...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
A tésztát a szokásos módon megfőzzük. Az apróra vágott vöröshagymát és a reszelt fokhagymát elkezdjük dinsztelni az olíva olajon. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk ő...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű