1/2 Csirkemell
1 cs szeletelt bacon szalonna
2 tojás
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál főző tejszín
2 evőkanál liszt
15 dkg reszelt sajt (trappista, v. füstölt, parmezán ) ízl. szerint
( A tojásos massza mennyisége egész csirkemell esetében 1 egységgel növelhető, akkor 2 őzgerincben lehet készíteni , + bacon )
Sütőt előmelegíteni kb 200 fokra.
1/2 csirkemell -- apró kockákra vágva, kicsit megsózni összekeverni.
Őzgerincformát (ha nem tapadásmentes, akkor alufóliával kibélelni, majd beolajozni picit ) és szeletelt bacon szalonnával hosszanti irányban kibélelni, és a végeit is. (kb 5-6 szelet)
Massza:
közepes tálban keverjük össze az alábbiakat sorjában :
2 egész tojás + 2 evőkanál tejföl elkeverni + 2 evőkanál liszt (lassan beleszórva) + 2 evőkanál főzőtejszín, ezeket összekeverni és + só , bors, aprított petrezselyem zöld ízlés szerint.
20 dkg reszelt sajt (trappista, füstölt, v. parmezán ízl. szerint) a masszába keverjük, és az aprított húst is belekeverjük.
Ezt a masszát a kibélelt őzgerincbe öntjük. Ezt betakarjuk még kb 2,5 szelet bacon szalonnával, és sütőbe tesszük.
Pirosra sütni.
Kihűlés után kiborítani a formából, a fólia könnyen lehúzható, majd szeletelhető, hidegen is fogyasztható.
A húst nagyobb szeletekre vágjuk és átkenjük sóval, borssal. Kevés olajban mind a két oldalukat megsütjük. Amikor átpirultak, kevés vizet öntünk alá, hogy le ne égjen. A tejfölt, a...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A tésztához tálba mérjük a lisztet, a sót, az olajat és a sütőport. Apránként annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy lágyabb, de ne ragacsos tésztát kapjunk. Jól átgyúrjuk, és lefed...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Házi kenőmájas, vagy májkrém: Egy kis diétás szalonna két - három vastagabb szelet, 1 kg csirkemáj. A szalonnát csíkokra vágom és kiolvasztom, két jó nagy fej hagymát, szálasra vág...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű