Hozzávalók:
1 kg csont nélküli sertés karaj
2-3 gerezd fokhagyma
só
bors
vegeta
2 tojás
petrezselyemzöld
1,5 piros pritamin paprika
3 ek tejföl
3 ek liszt
olaj
6 szelet bacen
Elkészítése:
A karajból levágunk 2 vékony szeletet és félre tesszük. Az egész karajnak a közepét kivájjuk, hogy egy cső szerű lyukas húsdarabunk legyen. Sózzuk, borsozzuk.
A kivájt húsdarabot apróra felkockázzuk.
A töltelék elkészítése:
Az apróra vágott húskockákat sózzuk, borsozzuk, hozzá adjuk a 2 felvert tojást, a 3 ek tejfölt, az apróra vágott fokhagymát, az apróra felkockázott pritamin paprikát, az apróra vágott petrezselyem levelet, 3 ek lisztet, ( hogy ne legyen folyós a töltelék), mindet jól elkeverjük, és a húst megtöltjük vele.
A félre tett két vékony karaj szelettel a hús két végét betapasztjuk, hogy ne folyjon ki a töltelék. A bacent a két végére tettem 3-3 szeletet ezzel erősíteni a töltelék benn maradását, a szalonna végek éppen össze is értek, még látványnak is szép volt. Biztonságból alufóliába csomagoltam, előmelegített sütőben 180 fokon 1 órát sütöttem, majd kicsomagoltam és még 10-15 percig rá pirítottam a bacent.
(A töltelékből maradt ki, így lett még egy fajta húsi: Csirkemell őzgerinc formában az egyik , ezzel a paprikásos karaj töltelékkel a másik. Bacennel béleltem a sütő formát, egyik felébe a csirkemelles massza, a másik felébe a paprikásos-karaj massza)
A petrezselyem zöld a hűtőben maradt...., de fincsi volt anélkül is, senki észre sem vette, nem is tudták, hogy kell bele.
A szalonnát 1 centis csíkokra vágjuk, a zsírban előpároljuk. Mikor már kisült a szalonna zsírja, beletesszük a vöröshagymát, és abban üvegesre pároljuk. Ezután félrehúzva, beletes...
Elkészítési idő: 120 perc Nehézség: Közepes
A sertéshúst megmossuk, majd hat szeletre vágjuk és kiklopfoljuk. Két evőkanál olívaolajba belekeverjük a zúzott fokhagymát, majd a sót és a borsot. Ezzel átkenjük a hússzeleteket...
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Nehézség: Könnyű
)Keverjük össze a finomra összevágott hagymát, fokhagymát és a whiskey-t, hagyjuk állni tíz percet, majd az összes hozzávalót keverjük bele. A hússzeleteket kenjük be a grillszóss...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű