Hozzávalók
2-3 adag
2-3 kápia paprika vagy egy piros kaliforniai paprika sütve
3 szál újhagyma, vékonyra karikázva
2 fej karalábé kockázva (a héjából, szárából, leveleiből 10 perces alaplevet főzünk, 1-2 zsenge levelet tegyünk félre)
1 ek vaj
2 ek olívaolaj
6 dl alaplé
1 gerezd fokhagyma, szeletelve
só, frissen őrölt bors
1 cikk citrom
A sütőt melegítsük elő a legmagasabb hőfokra. Tegyük be a paprikákat és süssük őket szenesre. Kb. 25-30 perc. Ilyenkor érdemes többet sütni, mert a belőle készült krém hetekig eláll a hűtőben. A megsült paprikákat tegyük egy tálba és fedjük le. Hagyjuk pihenni 10 percig és utána folyó víz alatt dörzsöljük le a héját. A magházát szedjük ki, töröljük szárazra.
Amíg sül a paprika, egy lábosban közepes lángon olvasszuk össze a vajat az olajjal. Dobjuk rá a hagymát, finoman sózzuk és 2 percig pirítsuk. Borítsuk rá a karalábét és kevergessük további 2-3 percig. Öntsük rá az alaplevet, sózzuk és lefedve 15 percig főzzük. Ha megfőtt, turmixoljuk össze az egészet.
A megsült paprikákat daraboljuk fel, és a fokhagymával együtt tegyük egy magas falú mérőedénybe. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál olívaolajat, sózzuk, borsozzuk és botmixerrel pürésítsük össze. Keverjük a krémesített leveshez, facsarjuk bele a citrom levét, sózzuk, borsozzuk, ha kell. A félretett zsenge leveleket vékonyan csíkozzuk fel és tálaláskor szórjuk a forró leves tetejére. Friss borssal, olívaolajjal díszíthetjük.
Csorba 1: két személyre nem tudok adagot , kb 4 személy amit írok kb 30 dkg pulyka vagy disznó hús- bármi, csülökhús, dagadó (olcsóbb is lehet, ha szép)esetleg comb szépen...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst beletesszük egy fazék vízbe, úgy hogy a víz ellepje. Felforraljuk, majd miután felforrt, leöntjük róla a vizet. Ez után újra felengedjük vízzel az edényt, egy kicsit többel,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
kifőztem három kemény tojást a húspástétomhoz, és addig összeaprítottam a leveszöldségeket a vadashoz, a húst kicsontoztam, és összeaprítottam a húspástétomhoz a tojásokat is ö...
Elkészítési idő: fél vasárnap Nehézség: Közepes