Családireceptkönyv.hu

Skót tojás


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


50 dkg finomra darált sertéshús
. fél fej nagyon finomra vágott vöröshagyma
. só
. őrölt bors
. kevés pirospaprika
. egy mokkáskanál mustár

. 3 kisebb főtt tojás
. 2 egész tojás
. zsemlemorzsa
. néhány evőkanál liszt
. olaj a sütéshez

Elkészítés:


A skót tojáshoz 3 tojást négy percig főzzük, ennyi idő alatt a fehérje már megkeményedik, a sárgája viszont kissé lágy marad. Érdemes ehhez kis méretű tojásokat beszerezni, már ha nem akarunk majd hatalmas méretű skót tojásokat a tányérunkon. Ha letelt a négy perc, hűtsük le a tojásokat, majd hámozzuk meg őket. A darált húsból készítsünk ízesített masszát a fűszerekkel. A skótok egyébként kész kolbászhúst használnak hozzá,ki lehet azzal is próbálni! Ez egy klasszikus fasírt alap, de nem lazítjuk sem áztatott kenyérrel, sem zsemlemorzsával, valamint mindenki ízlése szerint változtathat a fűszerezésen!
A főtt tojásokat csomagoljuk be a húsmasszába. Nedves tenyérrel ez viszonylag egyszerűen fog menni. Ügyeljünk rá, hogy a húsmassza mindenhol betakarja a tojást.
A klasszikus módon panírozzuk be (lisz-tojás-zsemlemorzsa) a tojásokat, majd süssük ki őket olyan serpenyőben, amibe viszonylag magasan tudunk olajat tölteni. Ehhez célszerű valami kisebb edényt választani, hogy ne kelljen felhasználnunk egy liter olajat. A forró olajban süssük szép barnára a tojásokat, de ügyeljünk rá, hogy a húsmassza teljesen átsüljön, ne csak a panír piruljon meg.

Skót tojás

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Ünnepi ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Sajttal töltött virsli szalonnába göngyölve
Sajttal töltött virsli szalonnába göngyölve

Vegyél annyi és olyan virslit, amilyet és amennyit szeretnél jó sok trappista sajtot hozzá és megfelelő mennyiségű baconbe tekerve a szétvágott sajttal töltött virslit és forró ola...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Bögrés mézes
Bögrés mézes

Rögtön puha

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Húsvéti aszpikos tojás 2
Húsvéti aszpikos tojás 2

Először a zselatint egy tálba tesszük, leöntjük a vízzel és 1 órát hagyjuk duzzadni. Közben, a tojások szélesebbik végének tetejét feltörjük, a tojást kiöntjük belőle és a petrezs...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk