1 kgburgonya
1 dbvöröshagyma
150 gszalonna
300 mlfőzőtejszín
80 gparmezán
1 dbtojás
só
bors
aprított petrezselyemzöld
vaj
A burgonyát megmossuk, félpuhára főzzük. A főtt burgonyát meghámozzuk és felszeleteljük.
A tejszínt elkeverjük a tojással és a reszelt parmezánnal. Sóval, frissen őrölt borssal és petrezselyemzölddel ízesítjük. A szalonnát és a vöröshagymát kis kockákra vágjuk. Kb. 2 evőkanálnyi szalonnát félreteszünk, ezzel fogjuk a végén megszórni a burgonyát.Egy serpenyőben forró vajon a hagymát és szalonnát megpirítjuk.
A sütőt 200 fokra kapcsoljuk. Egy hőálló tálat kivajazunk, majd beletesszük a felszeletelt burgonyát. Erre öntjük rá a tejszínes-parmezános öntetet, rászórjuk a pirított hagymás szalonnát, majd betesszük a sütőbe és 15 percig sütjük. Ezután a hőfokot csökkentjük (150 fokra), és addig sütjük, amíg a burgonya meg megfelelő állagú nem lesz. 2-3 perccel a sütés vége előtt a burgonyát megszórjuk a félretett szalonnával, ízlés szerint sajttal és petrezselyemzölddel. Jó étvágyat!
A burgonyát héjában 25 percig főzzük. A hagymát, fokhagymát megpucoljuk és finomra összevágjuk. A szalonnát apró kockára vagdaljuk. A szalonnát, hagymát, fokhagymát egy serpenyőbe...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A szalonnát felaprítjuk és kisütjük a zsírját. A szalonnadarabokat kiszedjük és a zsírban megpirítjuk a felaprított hagymát és a paprikát. A répát is apróra vagdossuk, hozzákeverjü...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A konzerveket felnyitjuk és lecsepegtetjük. A póréhagymát megtisztítjuk és ferdén felkarikázzuk. A kolbászt, a paprikát és az olajbogyót szintén felkarikázzuk. A MAGGI Finom Falat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű