Hozzávalók:
35-40 dkg virsli
1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
50 dkg kelkáposzta
40 dkg krumpli
Só, bors
1 csapott tk pirospaprika
1 csapott tk szárított majoranna
1 mk őrölt kömény
1,6 l víz
15 dkg tejföl
1 tk liszt
Készítése:
A virslit karikára vágjuk és 2 evőkanál olajon gyorsan átpirítjuk egy lábasban, majd félretesszük. A lábasban újabb 3 evőkanálnyi olajon üvegesre pároljuk a finomra vágott hagymát, majd a vékony szeletekre vágott fokhagymával együtt kissé lepirítjuk. Hozzáadjuk a kis darabokra vágott kelkáposztát, a kis kockára vágott krumplit, majd az egészet jól átforgatjuk és kicsit le is pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, majorannával, köménnyel és borssal, összekeverjük és felöntjük a vízzel. Sózzuk, majd kis lángon addig főzzük, míg a krumpli megpuhul (kb. 10-12 perc). Ekkor egy kevés forró levet elkeverünk a liszttel kikevert tejfölben, majd az egészet a levesbe öntjük és további 2-3 percig forraljuk éppen csak gyöngyözve. Végül a forró levesbe szórjuk a virsliket, kicsit hűlni hagyjuk a levest és már tálalhatjuk is, ízlés szerint magában vagy még egy kis extra tejföllel a tetején!
Zsemleszínű rántást készítünk, hozzáadunk apróra darabolt vöröshagymát, zúzott fokhagymát és fűszerpaprikát. Felöntjük vízzel, kiforraljuk, közben ízesítjük sóval, ételízesítővel,...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
A húst kisebb kockára darabolom, a finomra aprított vöröshagymával és fokhagymával, a zöldpaprikával és paradicsommal, őrölt paprikával szokásos módon pörköltet készítek rövid lév...
Elkészítési idő: 1,5óra Nehézség: Közepes
1. Miután a friss sóskaleveleket alaposan leöblítettük hideg vízzel, beletesszük egy lábasba. Kevés vizet (kb.3 dl-t) öntün alá, csipet sót szórunk bele, 10. 12 csepp steviával éde...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: Könnyű