2 csirkemell
2 dl tej
6 gerezd fokhagyma
2 tojás
4 evőkanál liszt
4 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál szezámmag
só, bors
olaj
A húst megmossuk és csíkokra vágjuk, egy tálba tesszük. A zúzott fokhagymát a tejbe keverjük és a csirkére öntjük, lefedjük és legalább 2 órán át hűtőben pihentetjük. Az a legjobb, ha egész éjjel áll, így a csirkemell nem lesz száraz és átveszi a fokhagyma ízét. A tojásokat felverjük, fűszerezzük. A húsokat lecsöpögtetjük és először lisztbe, majd tojásba mártjuk. A zsemlemorzsához keverjük a szezámmagot és beleforgatjuk a húsokat, majd forró olajban kisütjük. Papírtörlőre tesszük, hogy felszívja a felesleges zsiradékot és tálalhatjuk is.
Még Több Hasonló Recept:
A csirkecombokat befűszerezem, és egy olajjal vékonyan kikent tepsibe pakolom úgy, hogy közte legyen még hely a karfiolnak is. A karfiolt rózsáira szedem, megmosom, majd úgy nyer...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A csirkemelleket vékonyan felszeleteljük. Óvatosan dolgozzunk, hogy majd meg tudjuk tölteni. Lesózzuk és állni hagyjuk amíg elkészítjük a tölteléket. A hagymát és a g...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
A húst megmossuk, majd, kisméretű kockákra vágjuk. Sózzuk, és félre tesszük. A fokhagymákat megpucoljuk, majd fokhagyma nyomón átnyomjuk. Vöröshagymát megpucoljuk apróra vágjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű