Családireceptkönyv.hu

Rákóczi turós


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


250 g liszt, 80 g vaj, 50 g porcukor, 1 tojás, 1/2 dl tejföl, késhegynyi szódabikarbóna; a töltelékhez: 500 g áttört túró, 150 g cukor, 25 g búzadara, 2 tojássárgája, 1 dl tejföl, 2 tojásfehérje habbá verve; a tetejére: 4 tojásfehérje, 90 g cukor; baracklekvár a tésztalap megkenéséhez

Elkészítés:


A felsorolt hozzávalókból tésztát készítünk. Egy nagyobb tepsit vajjal kikenünk, liszttel meghintünk, majd belefektetjük a kinyújtott tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben félkeményre sütjük (pont annyi idő szükséges hozzá, amíg a túrós krémet összeállítjuk, a hozzávalóit alaposan összekeverjük kb. 10-15 perc).

A félig sült tésztaalapot megkenjük baracklekvárral, majd ráborítjuk a túrókrémet, amit szépen elegyengetünk.

Visszatesszük a sütőbe. Közben keményre verjük a tojásfehérjét a cukorral.
Kb. 20 perc elteltével, amikor a túró már ruganyosra összeállt (nem folyik), kivesszük a sütőből és a tetejére kanalazzuk a habot és ízlés szerint mintákat rajzolunk rá egy kanállal, villával, nyomófecskendővel (ami éppen kéznél van).

Mehet vissza a sütőbe, egészen addig, amíg a hab megszikkad és kicsit meg nem pirul.
Ha kihűlt, felszeleteljük.

Trükkök, tippek, praktikák:


Rákóczi  turós

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Krémes sütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar CSábítóan finom diós szelet
CSábítóan finom diós szelet

A darált diót keverd össze a liszttel. A tojásfehérjéből a sóval és a cukorral verj kemény habot. Keverd a habhoz a lisztes keveréket. Egy tepsit bélelj ki papírral és kend ki olaj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Karamell krémes
Karamell krémes

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, négy részre osztjuk. A tésztákat egyenként kinyújtjuk 20x30-as méretűre és papírral bélelt tepsin megsütjük. Előmelegített sütőben, 180 fokon. Nem...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Anikó
265.Pudingos-tejfölös szelet
265.Pudingos-tejfölös szelet

A liszthez adjuk hozzá a felkockázott margarint, majd kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, a szódabikarbónát, és a kakaót. Ezután...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk