Hat tojássárgáját habosra keverünk hat evőkanál cukorral. Azután hozzáadjuk a felvert tojásfehérjék habját és négy csapott evőkanál lisztet. Vajjal kikent formában, nagyon lassú tűznél, előmelegített sütőben megsütjük.
Vizes piskóta
Olcsó, kiadós és több formában is felhasználható. Négy tojás sárgájához tegyünk hozzá hat evőkanál vizet és verjük fel habverővel, utána keverjünk bele huszonöt deka cukrot és húsz deka lisztet, ez utóbbit kanalanként, majd keverjük hozzá könnyedén a kemény habbá vert fehérjéket és süssük meg vajjal vékonyan kikent és meglisztezett magasabb tepsiben, előmelegített sütőben, lassú tűznél.
A tésztába keverhetünk mazsolát, vágott diót. Elkészíthetjük három három tojással (az adagokat megfelelően számítjuk) és megsüthetjük szélesebb tepsiben két adagban a tésztát, az egyik felébe belekeverhetünk két evőkanál kakaót (ekkor tegyünk valamivel kevesebb lisztet hozzá), utána az alsó lapra vizet kenünk, ráillesztjük a másik lapot, és együtt vágjuk fel. Süthetjük laposabb tepsiben úgy is, hogy a tetejére harminc deka cseresznyét vagy meggyet szórunk.
A cukrászpiskóta receptje, mindig sikerül, nem esik össze, nagyon finom és könnyű, 6 db tojás, 18 dkg liszt, 18 dkg cukor, 1 sütőpor. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, beleengedjük egyesével a sárgákat, közben állandöan keverjük, aztán a cukrot lassan hozzáöntjük, végül a sütőporral elkevert liszten is hozzáadjuk. A lényeg, hogy végig magas fokozaton keverjük. 180 fokon kb. 40 perc alatt megsül. Fokozatosan hűtjük le. Még soha nem tudtam elrontani.
A reszelt sárgarépából kicsit kinyomkodjuk a levet, de ne legyen csontszáraz. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a sóval felverjük kemény habnak. A sárgákat kikeverjük a szóda...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Sütünk egy 5 tojásos piskótát: a tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjéket egy csipet sóval elkezdjük felverni, amikor már habosodik, de még nem kemény hozzászórjuk a cukor felét,...
Elkészítési idő: 50 perc + hűtés Nehézség: Könnyű
Az aszalt barackot kevés vízzel felfőzzük és ha kihűlt, összeturmixoljuk. Ebből teszünk a tésztába és tölteléknek. A tészta hozzávalóit összekeverjük és 18 cm-es, sütőpapírral b...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Közepes