6-8 réteslap
– fél kg krumpli
– 1 közepes fejű vöröshagyma
– kevés só
– 2 tojás
– 3 dl joghurt
– kevés zsiradék
– só, bors, pirospaprika
A töltelék:
A krumplikat meghámozás után sós vízben megfőzzük. Lehet kockára vágottan is főzni. Miután megfőtt, összetörjük a krumplit (mintha törött krumpli készülne), megvárjuk míg kihűl. Addig is a vöröshagymát felvágjuk apró darabokra és üvegesre (rózsaszínesre) pirítjuk. Hozzáadunk némi pirospaprikát, borsot és sót. Miután egy kicsit meghűlt a hagyma, hozzáöntjük az összetört krumplihoz és elkeverjük vele. Ízét lehet kóstolni és kinek mennyire sós, nem sós, íztelen, lehet hozzáadni még fűszereket.
Maga a börek sütése:
Fogunk egy akkora tepsit, mint a réteslapunk. Föltörjük és enyhén fölverjük a tojást, majd belekavarjuk a joghurtba és egy kevés olajat öntünk hozzá (kb. 1 evőkanálnyit). A tepsit kikenjük valamilyen zsiradékkal (lehet olaj, margarin, zsír) és belerakjuk az első réteslapot. Bőségesen megkenjük a joghurtos tojással és rászórjuk az összekevert és összetört krumplit, majd még 5-6 réteget ugyanígy ráteszünk, mindegyiket jól megkenve és szépen eloszlatva a krumplit. Az utolsó réteslapot, amit a tetejére hagyunk, azt lekenjünk joghurtos tojással. A tetejét ízlés szerint lehet például szezámmaggal „édesíteni”. 180 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütjük.
Hozzávalók Páchoz: 2 dbtojás 1 ev. kanálmustár 1 ev. kanálkeményítő 1 kv. kanálsó 1 kv. kanálkedvenc fűszerkeverékünk (borsos, fokhagymás, fűszerpaprikás, grill…) Sütéshez...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A töltelékhez az apróra vágott hagymát, fokhagymát és vágott petrezselymet a vajban megpirítom. A túrót a tojással, a kockára vágott zsemlével, a hagymával, és a fűszerekkel összek...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A karajszeleteket kiklopfolom, majd sózom. A 20 dkg lisztből, a tejből és a tojásokból, csipet sóval, sűrű palacsintatésztát keverek. A hússzeleteket lisztbe, majd a palacsintatész...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű