500 g sertés darált hús (sovány)
1 kis fej vöröshagyma
1 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
100 g rizs - fehér (száraz)
só,bors
fűszerpaprika
1 db zöldségleves kocka
1 kg burgonya
3 evőkanál étolaj
3 evőkanál búzaliszt (BL55)
160 g sűrített paradicsom
kristálycukor
só,bors
A darált húst egy tálba tesszük, hozzá adjuk a tojást az apróra vágott kis fej hagymát, rizst, ízesítjük ízlés szerint, só, bors, pirospaprika. Majd jól összekeverjük és gombócokat formázunk belőle.
Bő vízbe, amibe teszünk, 1 leveskockát feltesszük főzni. 1 órát főzzük lassú tűzön. Ez alatt puhára fő.
Amíg a gombócok főnek a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben fél óra alatt puhára főzzük.
Ha a gombócok megfőttek, kivesszük őket egy tálra. A főzőlét felhasználjuk, ne öntsük ki.
Egy lábasba pici olajon kevés lisztet zsemleszínűre pirítunk (rántást készítünk). Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és folyamatos keverés mellett belemerjük a levet, amibe a gombócok főttek. Ízlés szerint ízesítjük kicsi cukorral, sóval. Beletesszük a golyókat és 1-et forralunk még rajta.Tàlaljuk.
Az előkészített 1,5 literes tiszta palack szájára tegyünk egy tölcsért és ezen keresztül öntsük a flakonba a hozzávalókat, egyiket a másik után. Tegyük bele a lisztet, cukrot, sót,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymat aprora vagom, a krumplit kockakra A hagymat uvegesre parolom, hozzateszem a krumplit, es nehanyszor megkeverem Keves vizet ontok hozza, es beleteszem a fuszereket : so,...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
Római tálat beáztatjuk, majd lecsöpögtetjük. Megpirítunk 1 csomag bacont.Beöntjük a római tál aljába és oldalára! 1/2 kg fehérboros káposztát ráöntünk a baconre pici cukrot rászó...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Közepes